Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
tulajdonképpeni értelmében csak az esztétikumban létezik valódi szubjektum-objektum viszony, mert csak itt jelenti a szembenállás két tagjának teljes önmagává növekedése és akadálytalan önkiélése a szférát meghatározó normativ teljesülését; itt egyiküknek sem kell sem elvont határfogalommá, sem 55 pedig... földi maradvánnyá változnia." Amikor Lukács az objektum-szubjektum viszonyt csak az esztétikumban ismerte el, akkor voltaképpen nem látta, hogy - mivel ontológiai jellegű kategóriáról van szó- az objektum-szubjektum viszony magával a valósággal azonos, az élet minden mozzanatát áthatva. Ez a viszony magával a történelemmel azonos, és a művészetben megmutatkozó objektum-szubjektum viszony szintén magának a történelemnek szerves része /és annak nem pusztán leképzése vagy visszatükrözése/. Mivel Lukács az etikai koncepciója révén magától a konkrét érzéki történelemtől volt kénytelen eltekinteni, ezért A heideloergi esztét ikában az esztétikum létét szükségszerűen nem a történelem vonatkozásában vizsgálja, hanem a tiszta logikával és a tiszta etikával állitja szembe /mintha ez a két utóbbi képződmény nem lenne szintén a történelem része és megnyilvánulása/. Álláspontja az, hogy a logika a tiszta objektivitás, az etika a tiszta szubjektivitás, az esztétikum pedig az objektum és szubjektum egymásho z való viszonyulásána k szférája. Lukács alapvető félreértése abban áll, hogy a szubjektumot és az objektumot, illetve a kettő viszonyét nem ontológiai-történelmi, hanem ismeretelméleti-logikai kategóriaként kezelte. Mert ontológiailag nézve a logikában sem a puszta objektivitás uralkodik, hanem a logikának, mint gondolati képződménynek a léte /és nem a hogyanja/ az objektum-szubjektum viszony következménye. Ugyanígy az etika sem csa k a szubjektivitás kiélése. Lukács csak azért mondhatta, hogy az objektum-szubjektum viszony kizárólag a művészetben létezik, mert gondolatainak iránya a történelemből vezet a zárt képződmények irányába. A fiatal Lukács eleve rosszul érezte magát a létben /azaz a történelemben/, és a honvágy a nemlét /az eszkatológikus, a történelemmel, ill. a jelennel és a mozgással mereven szemben51
