Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
IV. BAIÁZS BÉLA ÉS LUKÁCS GYÖRGY - Lenkei Julia: Balázs Béla színházesztétikája
2 vább hömpölyög. Mert a valóság csak az egészben van." Az uj álláspont tehát közvetve rendkívül szoros kapcsolatban van a fiatalkori koncepcióval, ugyanakkor a fordulat gyökeres. Igy ir erről Komlós Aladár: "Ne vitatkozzunk: meddő lenne, mert hitvita lenne. S ha Balázsnak nem fájt dezavuálni saját hőseinek problémáit, amelyek amellett a tulajdon régi problémái is, mi is elismerhetjük, hogy az a felfogás, amely szerint csak az 'egész* a valóság, éppoly jogos, mint az, amely csak az egyént tartja realitásnak. Egyéniség dolga, hogy melyiket választja az ember. Balázs utolsó verseskönyvében, a Férfiénekben fejezte ki először, hogy el akar fordulni az egyéni lélek dolgaitól: az Unmögliche Mensche n regény formájában ábrázolja ugyanezt a próbálkozást. Az a változás, amelyet ez a regény is reprezentál, egyrészt gyökere azoknak az esztétika területén tett fordulatoknak, amelyekről idáig szó volt, másrészt nemcsak áttételesen, hanem közvetlenül is megnyilvánul Balázs művészetre vonatkozó nézeteinek megváltozásában, mind az ábrázolás, mind pedig a befogadás szempontjából. A fordulat első jelével a Dramaturgiá ban találkozunk, ahol a befogadás tipusa éles elválasztóvá válik a művészeti ágak között, igy alkot a szinház, a zárt, csak a részt vevő nézők és az ég felé nyitott arénában játszódó szinjáték önálló tipust az összes többi befogadóval szemben. "Minden más művészi élvezet magányos. Minden más művészet izolált lelkek intim élménye, sőt végső hatása éppen az, hogy a művészet egyértelművé formált világot szembesítvén velem, egyértelműségre kényszerit engem is, és arisztokratikus-magányos magamra ébreszt. ...az aréna hatásának titka: a közös megrendülés, a mindnyájunknak egyszerre szóló közös sors érzése. Ez az, ami minden más művészi megrendüléstől különbözik, ami a szinpad legbelső természete."^ A szinház a nem-arisztokratikus művészet megtestesítőjévé válik, ez itt döntően vallási meghatározottságot jelent, de a tizes évek végén politikai színezetet is kap, és e két meghatározás rendkívül érdekes együttélést produkál. Az arisztokratikus befogadás egyébként ekkor nem jelent pejorativ meghatározottságot nála /hiszen még 1918-ban, a 328
