Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
IV. BAIÁZS BÉLA ÉS LUKÁCS GYÖRGY - Lenkei Julia: Balázs Béla színházesztétikája
ália kultura, amely az emberi testet közönséges biológiai gépezetté bélyegezte. Az uj, az eljövendő mozdulatbeszéd abból a fájdalmas vágyakozásból születik, hogy tetőtől talpig, egész testünkkel /és ne csak szavainkkal/ emberek lehessünk, ne kelljen testünket többé mint valami idegen tárgyat praktikus, használható, de lélektelen szerszámot magunkkal hordoznunk; az elnémult, elfelejtett, láthatatlanná vált emberi test felébresz"Z tése iránti vágyakozásból."^ Ennek a koncepciónak megfelelően a kultura történelmi fejlődéséről a Művészetfilozófiai töred éke kben vázolttal látszatra éppen ellentétes, valójában azt pontosan kiegészítő utat rajzol fel. Ha ott a tánc, a testi kifejezés volt minden kultura ősanyja, és a fogalom a végeredmény, itt visszaérkezünk a testi kifejezéshez. "A kultura fejlődésének iránya nagy általánosságban az elvont gondolattól a látható anyag felé tart. Hiszen láthatjuk, mint testesül meg egyesek finom, választékos mozdulataiban, szép kezében őseink szelleme! Az apák gondolatai a gyermekben ösztönné, Ízléssé, érzékenységgé válnak. A tudatos gondolat öntudatlan hajlammá alakul: a kultura a testben ölt formá t. A kulturák fejlődésének végső, érett gyümölcse mindig a test fokozott kifejezőképessége. És ha a fil m ma még kezdetleges és barbár dadogásnak tűnik is az irodalomhoz képest, mégis a kultura előrehaladásának jele, mert benne az emberi szellem közvetlenül ölt testet."^ A fentieknél kétségbeesettebb kiáltással az emberiség elidegenedett állapotai ellen szépirodalmi műben is ritkán találkozunk. Balázsnál nem ritka az effajta pátosz teoretikus dolgozataiban. Nagy vonalakban ez az az elméleti alap, amelyre Balázs, most már szakmai részletkérdésekre csoportosítva, felépiti filmelméletét A látható ember ben. Jellegzetesen közvetlen, szubjektív reagálás ez az elidegenedett valóságra, ezáltal maga is az elidegenedés jellegzetes megjelenése. Zseniálisan ismeri fel és megkapóan festi le az elidegenedés egyik legfontosabb mozzanatát: az ember elidegenedését önmagátó l. Ha azonban a megoldást visszafelé keresi, ha "tetőtől talpig" embernek lenni éppen a legemberibbtől, a szavak világától való felszabadulást követeli meg, amely világ egyébként ebben a felfogásban csupán 311
