Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
IV. BAIÁZS BÉLA ÉS LUKÁCS GYÖRGY - Lenkei Julia: Balázs Béla színházesztétikája
érdekes kettősség vonul végig. Ez abban áll, hogy mig ingadozni látszik az expresszionizmus elfogadása és elutasítása között, és végül egy középső álláspontot foglal el, mint láttuk, a formát annyiban tekinti felbonthatónak, amennyiben még emlékeztet valamikori önmagára; koncepciója mélyebb rétegeiben elvileg tagadja a forma, a belső forma döntő jelentőségét. Amikor a forma felbontásáról, a viszonyító alap fenntartásának szükségességéről beszél, ezen a külső formát érti. Mejerhold művészetével, a tömeg mítoszát hirdető forradalmár értelmiség művészetkoncepciójával kapcsolatban igy ir: "A csömörnek ez az a a forradalmi értelmiség egy részét egy pszeudosemmi, a tömeg, a kollektivitás minden. A művészetben ez a puszta mechanikus oppozicióhól született tévedés ama t endeci áként lépett fel, hogy az összkép_ kompozícióját az egyes al akok karakterisztikája felett uralkodni hagytá k: /kiemelés tőlem - L. J./ az individuum kontúrjainak fel kellett oldódniuk a kompozíció összekötő vonalaiban, ahogy a keleti szőnyeg figurái feloldódnak a közös ornamentikában.Arról, hogy Balázs élete különböző korszakaiban hogyan vélekedett az egyén-tömeg-viszonyról, hogy a fenti mejerholdi álláspontot korábban ő is képviselte, még szó lesz." Az a közvetlen kapcsolat, amit ő itt a személyiség ábrázolása és az egyes alakok karakterisztikája, illetve a tömeg és a kompozíció között feltételez, valószínűleg nem ilyen egyszerűen áll fenn. Ami azonban a lényeg: egyrészt a forma itt a kontúrozottságga l azonosul, tehát világosan a külső formát jelenti, másrészt pedig kifejezetten az össz-kompozició ellenéhe n vetődik fel. Mindezek mellett láttuk már, hogyan száll sikra korábban a munkásszinházzal kapcsolatban egy nem-ábrázoló művészet mellett, ahol a néző és az előadó aktivitása azonos minősége t képvisel, és azt is látni fogjuk még, hogy a 20-as, 30-as években folyamatosan keresi egy olyan művészet lehetőségét, ahol a forma belsőleg nyitott, a műalkotás nincs elvileg, kompozicionálisan elzárva a környező valóságtól. Egyrészt tehát Balázs elitéli az expresszionizmust a forma felbontása miatt, másrészt viszont ő maga a forma sokC vulgárszocialista eszméhez vezette: a személyiség 306
