Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
IV. BAIÁZS BÉLA ÉS LUKÁCS GYÖRGY - Angyalosi Gergely: A lélek kálváriája és diadala
álom. Nincs még jelen az idő múlásának elidegenítő. és a szivbe halálfélelmet és állandó kielégitetlenséget csöpögtető érzése. A lira-tanulmány döntő fontosságú megállapítása szerint az időbeli elidegenedés lényege az, hogy "nemcsak környezetemmel, hanem saját magammal, saját elmúlt és eljövendő magammal szemben jelent idegenséget." 2^ A jelen az az idősik, amikor az egyén mérleget készithet, felmérheti életének addigi folyását, eredményeit, amikor élete az öv é. Ez azonban csak pillanatokra adatik meg a modern léleknek. Belevetve az élet sodrába, a megállás valóságos paradicsomnak tűnik fel előtte, hiszen a mindig-tovább-rohanás teszi képtelenné arra, hogy az adott világgal egy anyagúnak érezhesse magát: ezek a világok állandóan változnak, egyik a másik után csúszik ki a kezünkből. Itt helyettesithetetlen az esztétikai élmény. "A művészet » egyik legmélyebb forrása a jelen utáni vágy, hogy megállhas26 sunk és eszmélhessünk." És itt ragadható meg a gyermeki lét fontossága a művészet számára. "Ez a gyermeki ősállapot elmúlik. De ha emléke is elmúlnék, soha a művészet belső érzést külső képpé kivetiteni, soha külső valóságot belső képpé fel27 érezni nem tudna." A magaramaradt lélekre a tarsadalmi konvenciók maszkot kényszeritenek. Mindenki álarcot hord és egymásból mi, emberek először ezt az álarcot érzékeljük. Nem könnyen levethető maskara ez: mélyen gyökerezik a lélekben, mely persze azért nem azonos vele teljes mértékben. A nagy feladat: behatolni az álarc mögé. Balázs sok müvében, elméleti Írásában utal arra, hogy ezt csak a szeretet képes végrehajtani és leginkább a szerelem. "Szavakért és tettekért szeret a barát, Suryakanta király. Szavak és tettek mögé asszony 28 tud szeretni." Az egyénnek viszont törekednie kell e kettősség megszüntetésére. A gyermeknél és a primitiv embernél a két oldal eredeti egysége adva van. De csak náluk van adva. "A természet és a lélek csak egész primitiv embereknél van 29 összhangban" - mondja a Lehetetlen embere k egyik szereplője. A modern életérzés bonyolultságától való iszonyodás rejlik az egyszerűségnek eme dicséretében, melyet mind Lukács, mind Balázs egyedül tart Összeférhetőnek a jósággal és a szeretet266