Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
III. A FORMA ESZTÉTIKÁJA - Bacsó Béla: A forma utópiájától az utópia formá-jáig
emberidegenségét észreveszi, a művészetben azt az eszköz t látja - és itt a hangsúly a mü ilyen felfogásén van -, melyben az élményvalóság tragikusan magára hagyott individualitása a másik emberhez fordul, és a tőle jövő szó /jelentés/ adekvát kifejezését felleli, "... a vilá g amely körülvesz bennünket, megszabadul gyakran nyomasztó kuszaságától és kinzó némaságától, egyszerűvé, világossá, közlékennyé és magától értetődővé válik. Az emberek nagy közlésigény e, mely csupán közösség és egység utáni még melyebb vágyuk tompitott formája, 'itt az életben maradandó beteljesülést és életigenlő igazolást talál.Ami itt beteljesedik az nem más, mint a mü formáitól elidegenült önkényes jelentésadás, amely csak ugy nyerheti el az "adekvát" közlés jutalmát, hogy nem létezővé teszi a müvet. Ami azonban létrejött, az egy nem mellőzhető tény az autonóm művészet kora óta - melyben a befogadás mint formakonstituáló tényező merül fel -, mivel az adekvát megértés nem általános, hanem individuális lehetőség, a müvészet-"megsemmisités" ilyen eshetősége fennáll. Lukács esztétikájának - a modern kor analízisét illetően - ez jelentős megfigyelése. "A közlésben jut kifejezéshez, hogy a lény nem tud önmaga lenni, ha a másik nem tud önmaga lenni. Az ember csak akkor lehet te Íj e s , ha az, akivel O A együtt van, teljes..." Az inautentikus közlés az élményvalóságban, a mindennapi létben magányosságra itélt ember egyetlen közlésformája. A szórakozott /Benjamin/ és forma-megsemmisitést elkövető recepció csak az ember világban-létének esztétikai kifejeződése. Az igy deformált művészet az értés illúziójával szolgál az embernek, s a köztük levő űrt látszólag betölti. Az önmagává-válni-nem-tudó ember adja Lukács emberkoncepcióját; az az ember, mely az élményvalóságot "természetes állapotának" érzi. A nagy probléma az, hogy "... nem művés z, emberek mély művészet iránti szükségletében,..."^ és ebből kell létrehozni a művészet autonóm teóriáját. Ez a szükséglet arra irányul, hogy a művészetben az "egész ember" egy teljes világot keres, de ez csak azáltal jut érvényre, csak az által autentikus a recepció, ha az "egész ember" a mü formái által autentikus maga-merértést 225
