Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

Előszó.

térben, a kimondhatatlanban bontakozik ki: már-már ugy látszik, ha Nóra egyszer kimagyarázkodhatna, talán elkerülhető lenne a szakitás. De ez a "közti tér" épp ezt akadályozza meg: kettőjük között szó sem lehet emberi hangról, ezt már igy vezették be. Nóra csak csicsereghet, Helmer pedig pózaiban él - mindkettőjüket kötelezi ez a szokásként is megmerevedett, jóllehet közösen alakitott atmoszféra, a "tér". Korábban is kitűnt, hogy ez a közös tér két, emberi fajsulyában lényegesen különböző tipus súrlódását fedi,' de csak e nehéz helyzetben vélik drámaivá: olyan "közti térré", mely kettőjüket bár összebilincselte, el is választja. Nóra lázadása ebben a zárt térben robban. Azért idéztem ezt az ibseni példát, mert Lukács - a modern drámáról irva - egy olyan esztétikai elemet választott ki a műfaj egyik alkotójaként, melynek jelentőségét a 19. század vége, és főképp a huszadik század drámairása doüboritott ki. Korábban ennek a "közti térnek" jelentősége nem volt ennyire határozott: Shakespeare-nél ez a közti tér "fix" pontok között feszül, az emberek közötti viszonyban a hősö

k a meghatározók. Oágó intrikáját Othello jóhiszeműsége szitja fel igazán, s Othello azért kerül bele ennek a szenvedélynek szívóhatásába, mert Desdemona iránti szerelme korábban is ezernyi akadályt kellett hogy legyőzzön, s most ezt a sikerét is összeomlani látja. A konfliktus két jellem és két világ kőzött kétféle emberi reakció egymásbafonódó sorsában alakul. A közti té

r, a viszon

y feloldódik az akcióban. A modern dráma v

iszont feltalálja az egymás mellett élő emberek "közös terét

", mely bár falként is választja el őket, mégis a köznapi érintkezés konvencióinak semleges közege is lehet, mindaddi

g, amig valami apróság nem robbantja az egészet dinamikus térré. Addig, mig ki nem derül az emberi súlycsoport különbség, a magány elviselhetetlensége, vagy épp e "közti tér" hazugsága. Csehov kamaravilága még inkább az egymás mellett élő embereknek ezt a látszólag semleges tértől való függését ragadja meg, mely lassanként el is pusztitja őket. És O'Neill vagy Beckett is ebben a figurák között feszülő térben dolgozza ki a dráma17