Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. A DRÁMA ELMÉLETE - Ungár Julia: A forma küzdelme az élet ellenében

Két különböző műfajról van szó." "...itt válaszút van és minden ut végén lehet megérkezés, közöttük azonban csak céltalan tévelygés, nyers veszélyekkel fenyegető úttalan valóság." /ifjúkori müvek 531. o./ A dráma-könyvben Lukács engedékenyebb ebben a kérdésben. De még ha tisztán művészileg meg is valósulhatna ez a minden addiginál tökéletesebb tragédia, nem hagyhatóak, és Lukács nem is hagyja figyelmen kivül a szociologikus szempontokat. Abban a pillanatban, amikor szembekerül a közönséggel, problematikussá válik a dráma. Mert'az emberek meggyőződései ugyan sokkal kevésbé megingathat

atlanok és ezért könynyebben fogadnak be más világnézeteket, de a hatás felületesebb lesz, "nem vegyül össze benne olyan misztikusan eksztatikus erővel erkölcsi és esztétikai hatás". /140. o./ Ez a Lukács által hiposztazált, uj szintézist teremtő tragédia ugyanazokkal a paradoxonokkal küzd, mint a drámai forma általában, csak ezek még mélyebbek és bonyolultabbak, mint ott. Bármennyire csak belülről van is minden megokolva az uj tragédiában, azért a végokot, amire a költő az egész müvet felépitette, csak elfogadni, vagy nem elfogadni lehet. "És mivel a világnézetek sokfélék és önkényesek, teljesen kiszámíthatatlan a hatás, a tragédia léte egyáltalában, rendkivül sok külső körülmény véletlen összejátszásától függ. Az érzékletesség és általánosság paradoxonja a közelség és távolság paradoxonjaként jelentkezik. A konfliktus absztrakt volta eltávolitja a drámát a közönségtől, a folyamatok bonyolultsága, az ember lelki életének előtérbe lépése pedig intimitást, nagy közelséget követel. Igy az uj tragédia egyik legfőbb stilusproblémája, hogy egyszerre legyen intim és monumentális. Ugyanezt a paradoxont hordozza a drámai dialógus. Egyszerre kellene impresszionisztikusnak, lebegőnek, sejtetőnek és stilizáltnak, határozott körvonalúnak, összefoglaló jellegűnek lennie. Lukács végső konklúziója a modern életnek a drámai formában létrehozott változásait illetően a következő: "A paradoxiákat élesebbekké teszi ugyan, olyan élesekké, amilyenek még sohasem voltak, kérdésessé, hogy szintézisük, az érzéki élményben való eggyéforrásuk elérhető-e még egyáltalá153