Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. A DRÁMA ELMÉLETE - Orosz István: A luciferi mü és a szférikus Lukács
mozgató, az abszolút érték tehát a szubjektum-objektum megfelelés. S Lukács - amint Márkus György kiemelte - a századforduló filozófiai kultúrájával egybehangzóan az esztétikai kultur-objektivációkban vélte felfedezni azt a szférát, ahol az elidegenedés mindent átható uralmától legfüggetlenebbül létrejöhet ez a megfelelés. Az esztétikai szféra e kiemelt helyét a filozófus egész életmüvében megtartotta - szimptomatikus, hogy az Ontológi a irásába saját bevallása szerint azért fogott, hogy Az esztétikum sajátosság a következő köteteit megalapozza -, az a tünet tehát, hogy esztétikai tárgyú gondolatmeneteknek jóval az esztétikai szférán tulmutató jelentésük és jelentőségük van, A modern dráma fejlődésének történeté ben jelenik meg először, de korántsem utoljára. Ennek kettősen torzitó következménye van, egyrészt az esztétikai tárgyra, másrészt a voltaképpen mögötte értett általánosabb filozófiai-metafizikai problémára nézve. A drámakönyvben ez ugy jelenik meg, hogy a tragédia emberének életvitele mint ami leginkább megközeliti a szubjektum-objektum megfelelést /a tragikus hős azonos tettével és csak azzal azonos/ az általában vett életlehetőségek csúcsára kerül, s követendő példaként tornyosul az élményvalóság "zilált" individuuma fölé; másrészt magát a tragédiát - ugyanez okból - az esztétikai szféra hierarchikusan legelőkelőbb státusza illeti meg. De az individuum önkiteljesitéséve1 szemben éppoly jogosulatlan az esztétikai-logikai normativitás regulativ szerepe, mint az élettel szemben. Egy valóban emberi életvitel nem jelentheti egyes képességek,,tevékenységformák szigorúan kizárólagos uralmát más képességek, szükségletek, cselekvések felett. Vagy, a kései terminológiában, az individuum nem osztható partikuláris és nembeli szeletekre, ahol a művészet, a tudomány képviseli a "par excellence 1 1 nembeliséget, s a mindennapi élet a "par excellence" partikularitást, amelyből, mint elátkozott szférából, a szubjektumnak menekülnie kell. Ez a probléma egy szélesebb kérdéskörbe vezet: felveti, hogy általában mennyiben jogosult a logikai gondolkodás öntörvényeit kritériumként a valóságnak szegezni. A szubjektum-objektum megfelelés, vagy 115