Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A színjátszás művészete

társadalmi céljától, amely együttesen érvényesül a mozdulatnyelv és a beszédgesztusok irányítottságában, hangvételében, intonációjában. Az élményszerűen felfogott szinészi játék, a szinészi műalkotás esztétikai értékelésében ezekből a kérdésekből kell kiindulnunk: mit, milyen közvetlen és távolabbi céllal, kik, hogyan cselekszenek a szinpadon minden egyes mozzanatban és átfogóan végig az egész szini előad ás folyamán. A néző önkéntelen érzelmi felfogását kövesse a szándékos, tudatos elemzés és értékelés. A szinészi műalkotás Néhány észrevétel a szinészi műalkotás sajátosságairól. 1. Az általunk használt felosztás szerint a művészetek három nagy csoportját különböztethetjük meg: a) Folyamatmüvészetek. Ide tartoznak a szinjátszás, a tánc, a pantomim, az élőszó, az ének és a hangszeres zene művészete. b) Tárgymüvészetek: például a festészet, a szobrászat, az épitészet, a diszitő- és az iparművészet. c) Rögzitett folyamatok művészetei: például az irott irodalom, a mechanikusan rögzitett hangzó folyamatok, a film, a TV és legújabban a mobil képzőművészet. A tárgymüvészetek műalkotásai a térben és időben mozgó életet mozdulatlan tárgyakba rögzitik olyan módon, hogy életszerüek, elevenek maradjanak. A tárgymüvészetek jellemző sajátossága: a mozdulatlanná rögzitett cUvénség. A tárgyiasult folyamatmüvészetek műalkotásai magukat a mozgásfolyamatokat mozgásfolyamatokként rögzitik, Írásban, hang- és filmszalagra, mozgó tárgyakba. Itt a mozgó és válto71