Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

zem, amikor főként prózát irek majd. Novellát, regényt. Most élem a fokozatos feltöltődés korszakát. A lusta ember irigyli a serényt. A bizalmatlan ember gyanakszik a nyiltszivüre. Mire föl szerény? Mire föl nyilt stb. Másrészt: varnak sokkal lassabban irók, s valahogyan az emberek nem tudják egyez_ tetni a minőséget és a relativ gyorsaságot. Téveszme. Van, aki lassan rosszat ir, s van, aki jót; van, aki gyorsan sok jót, ha gyengébb müvek között is. Hiszen az irás maga csupán betetőző aktus: bennem már megérett minden, amikor leülök irni - addig hozzá sem fogok. Ilyenkor már mintegy gyorsirója vagyok saját gondolataimnak. - Miért ir viszonylag sok darabot, amikor azok elhelyezését, bemutatását illetően rosszak a tapasztalatai? - Nemcsak a kereslet meg a kinálat szerint irok, nem csupán a társadalmi megrendelésnek. A magam eltervelt szellemi épitményére is gondolok, amelyet igyekszem tető alá hozni. Több-kevesebb sikerrel. Volt már olyan kabátom - egy sárga-fekete kockás dzseki -, amit hatvannégyben vettem a Bizományiban, Bukarestben, s akkoriban csak kétszer-háromszor vehettem fel, mert túlságosan extravagáns volt, valósággal kinéztek belőle. De már jó két éve divatba jött a kockás kabát, s mindenki azt hiszi: a divat után mentem, noha az már ott volt, ott lappangott a gardróbomban. Várta, amig "divatba jön". Egyébként jó ideig nem akarok színpadra irni. Megvárom, amig bemutatják heverő darabjaimat. Ha kellenek valakinek. - Beszéljen a "szinházalásról", a "tárgyalásmód-, bánásmód-, kezelésmód-ellenességről" - hogy az Ön szavait idézzem. Egyáltalán hogyan került kapcsolatba az egyes színházakkal? Kitől, mitől - személyi ismeretség, véletlen stb. - függ, hogy valahol bemutatják? - A "szinházalás". Szeretem a színházat, a pezsdült légkört, a színészeket pedig - úgy, ahogy vannak - imádom. Ez itt nem operett szó. Az imádatot, mint szakrális szót használom. Általában, a patriarchálisabb színházi légkör vonz, amely a vándorszínészet korában lehetett. Az "egy mindenki-