Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Írók a színházban
tűzdelt játéka, a Kara?óné , megelőzi a történelmi drámát, Kisfaludyt, Vörösmartyt « Mi az oka mégis, hogy noha ez a "rangidősebb" műfajunk, mégsincs groteszk játékstílusunk? /Az elődökhöz számithatjuk a népi játékokat, az iskolai színjátszás groteszk csiráit is stb./ A XX. századot tekintve Remenyiken, Déryn túl még Nagy István Özönviz előtt,jenek alapötlete is a groteszktől duzzad: egy hitelező, aki le akarja kosztolni, kvártélyózni stb. az adósságot. Itt már újra érzik - ha ösztönösen is - Csokonai hatása. Erről nem ártana vitát kezdeni. - Önnek hogy tetszettek vígjátékainak, bohózatainak előadásai? - Nekem valamennyi tetszett. A miskolci Kocsi rabjai . Orosz György rendezésében harsányabb volt, a József Attila Szinház-beli - ezt Berényi Gábor rendezte - kicsit groteszkebb. A maga nemében mindegyik jó. A pécsi Szeretők a hullámhosszon aratta a legnagyobb sikert: végig telt házakkal ment. Karinthy Márton nagyon érzi ezt a műfajt. A sikerben persze az is közrejátszott, hogy társadalmi kérdéseket éppen csak, hogy érintettem, és azt is csak parodisztikus, bohózat szinten, így is akartam. A szórakoztatás volt a célom. A néző tehát felemelkedhetett s átadhatta magát a szórakoztatásnak, amely ugyanakkor az esztétikumon belül maradt. A Kettéfűrészelt zongorát Jurka László rendezte Miskolcon. Szerettem ezt az előadást. Remélem: másutt is szinre kerül még ez a darabom is. Az ember, aki megunta a bőrét cimü darabomnak Pétervári István volt a rendezője Veszprémben: a commedia dell'arte elemeket szerencsésen vegyitette az aktuálissal. Igazán jó előadás volt; akik nem vették magukra az "inget", még jól is szórakoztak. - A közelmúltban melyik darabját játszották külföldön? - Nemrég mutatta be a Vendégséget a lengyelországi Walbrzich drámai szinháza. Ezt az állitólag nehéz darabot még az ifjúsági bérlet bányászfiataljai is visszafojtott lélegzettel hallgatták. A színészek? A rendező? Le kellett volna filmezni, ahogyan szeretik a szerzőt. Nem engem; az élő
