Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

ókban beverő darabjaimat, s nyomtatás elótt szintén javitek. Módszerem a következő: miután megérlelődött bennem a dráma ez sokszor évekig tart, mint pl. a Kálmán király esetében -, körülbelül egy-két hét alatt megirom az első változatot. Ez olyan, mint valami ormótlan tömeg. Csak a kontúrok élnek, Nem akarom, bogy a bennem lévő feszültség, az érdeklődés, az izgalom ellanyhuljon a pepecseléssel. Ilyenkor sok "vak szöveg" "drámatöltelék" kerül a darabba, csak azért, hogy ne álljak meg lendületemben; tehát dinamikuaan irok. Aztán jön a második változat,a letisztázó gépelés után a harmadik, sőt: könyv bekerülés előtt is még simitgatok rajta. Drámát, hacsak nem jelenet vagy egyfelvonásos, mindig egyből gépbe irok. Néha a rövideket is. Sőt a verset is, ha bennem már majdnem kész van. - Véget ér-e a munka a bemutatóval? Sor kerül-e lényeges változtatásra a bemutatót követően? - Bemutató után szoktam beirni egy-két uj replikát, itt-ott, de caak olyat, amit már a szinésszel kipróbáltattam; vagy egy-egy végleges "játékot", ám semmi lényegeset nem változtatok. A kocsi rabjai pesti előadása alkalmával például búztam és engedtem kihúzni a funkció nélküli replikákat, sőt egy-pár mondatos epizódszereplőről is lemondtam, mert éreztem, hogy nincs különösebb jelentősége. E húzások egy részét a végleges szövegben sem állítottam vissza. - Van-e olyan tapasztalata, hogy a szinházak nem látják szivesen azt a darabját, amelyikről tudják, hogy máshol már elutasították? - Van ilyen. Ez szerintem bűnös sznobéria - mert van ártatlan és jó sznobéria is, olyan, amelyik "feldobja" az alkotót, munkakedvet ad neki stb. Továbbá: alaptalan hiúság is. Szerintem: épp ezért kellene bemutatni. A "majd mi megmutatjuk" ebben az esetben sokkal többet használ az új magyar drámának, mint a "másnak sem kellett - nekünk sem kell" hallgatólagoa elve. Én például, ha egy darabomat könyvből veszik át, szinházban még nem játszották - ősbemutatónak tartom, annak összes következményével - szerintem teljes joggal. Én