Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

- Líraibb, lágyabb, kif inonitottabb volt. Kevésbé mutatta az éles-keserü kontúrokat éa inkább az öregkor groteszk köl­tészetét hangsúlyozta; akárcsak a forditás is, mely Vercors remeklése volt. - És bukáj? - Ez sajnos szintén Párizshoz fűződik. Vercors kétségbe­esett leveleket küldött nekem, hogy a rendező elhagyta a "macskajátékot" a darab végéről. A darabot a Gymnase Színház­ban játszották, és a rendező azzal érvelt, hogy az ő közönség' számára ez a jelenet riasztóan sértő, bántó, tehát nem játsz­hatja el. írtam neki egy hosszú, négy oldalas levelet, ami­ben kielemeztem, hogy miért nem lehet a darabot másképpen be­fejezni, mi a macskajáték drámai funkciója, eszmei mondaniva­lója. Nem lehetett vele beszélni, erre aztán kiutaztam a be­mutatóra. Borzasztó előadás volt, se füle, se farka. A macs­kajáték helyett csak a happy end kedvéért begurult tolószé­ken a Nyugat-Németországban élő nővér és szépen megcsókolták egymást. Az egészet nem lehetett érteni. - Látta-e többször is valamelyik színdarabját ugyanabban a hazai színházban? Ha igen, mit tapasztalt : előnyére vagy hátrányára változott a produkció? - Ez nagyon különböző. Van olyan ezinnáz, ahol a bemutató szinvonala végleges. A rendező állandóan rajta tartja szemét, vagy legalábbis a fél szemét az előadásokon és minden kisik­lást, időzavart vagy rögtönzést azonnal kiküszöböl. Van, ahol szabadjára engedik a dolgokat. Ennek van egy egészséges és egy egészségtelen következménye. Egészséges az, mikor az elő­adás folyamán világosabban alakulnak ki a hatás kihasználásá­nak lehetőségei, melyeket a szinész a bemutatón még nem is­mert. Beteges szimptóma viszont, amikor elszürkül az előadás, vagy éppen ellenkezőleg, poénvadászat, rájátszás folyik. Kü­lönben is, a visszafogott csattanókat szeretem, a fellőtt ra­kéták helyett a lassan sistergő bengáli tüzeket. A Macskajá­tékot évek óta játsszák, de a többszörös szinészcserék elle­nére sem romlott az előadás.

Next

/
Thumbnails
Contents