Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Írók a színházban
érzi - mondta -, mintha a szinházi dramaturgiákon kézirataira vastag vörös filctollal, nagy betűkkel ráirnák: HASZNÁLAT TITÁN ELDOBANDÓ! Valóban: színházaink ősbemutató-igényét nem birná kielégíteni egy Lope de Vega termékenységével megáldott iró sem. Ez a szemlélet egy helyes művelődéspolitikai irányelv gyakorlati eltorzulása következtében alakult ki. Támogassák a szinházak a magyar dráma ügyét! - igényli a művelődéspolitika. Igy hát a szinházak lebonyolítják azt az évi egy-két kötelező ősbemutatót. Lebonyolítják és megkönnyebbülten kipipálják: ez is megvolt - hogy aztán a darabot soha többé elő ne vegyék. S ez, sajátos módon, nem ösztönöz, inkább csüggesztően hat az irókra, mert mondjuk N. városában az a huszonegynéhány előadás, hozzá egy pár tájelőadás a szokott közsé = gekben, nem éri meg az ügybe fektetett munkát, fáradságot, gyötrődést. Az irót az lelkesítené, ha legalább esélye volna rá, hogy amennyiben a darabja jó, más szinházak, többek közt a fővárosiak is átveszik. Erre azonban aránytalanul kevés példa akad, mert az utánjátszás már nem minősül a "magyar dráma támogatásának". Még egy, talán a fent tárgyaltnál is nagyobb veszélye van ennek a szemléletnek. Ha ugyanis az ősbemutató önmagában is érdem, akkor a színház ilyen esetekben hajlamos rá, hogy az iróval szemben igénytelenné váljon. Hisz az a fő, hogy az ősbemutatóra sor kerüljön. Hogy az előadás rossz? Istenem! Abból - az iró kivételével - senkinek sem származik anyagi vesztesége. A prémiumot nem a minőség után adják. Az erkölcsi veszteség is az iróé, mert ki tehet arról, hogy az iró rossz darabot irt? A szinhaz a maga részéről mindent megtett a magyar dráma ügyéért. És ezzel már érintettük is a harmadik akadályt, az anyagiakat. Noha Magyarországon is mindenki a piacról él, erről a körülményről valamiért nem illik beszélni. Az "anyagiasság" nálunk már-már politikai vétség számba megy. Nem értem, miért. A marxista világnézet sok mindent követelhet az embertől, de képmutatást aligha. Az anyagiakról azért is érdemes szót ejtenünk, mert ez konkrét, számokban mérhető, egzakt dolog, tehát
