Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

ók származnak? Vannak erőfeszítések, hogy szervezzünk be munkásokat az előadásokra, menjünk ki vidékre, játaazunk a falunak. Töredék ez ahhoz képest, ami az igazi szinházi élet. Nyugaton pedig a parasztságnak és a munkásságnak szinte semmi része sincs a szinházi életben. Nem is lehet. Párizsban például képtelenség, hogy egy munkás beüljön a szinházba. Az előadások este kilenckor kezdődnek, diszbe kell öltözni, a partnernőt szintén fel kell öltöztetni, mentesiteni kell az esti munkától. Túl sok pénzbe és időbe kerül. A színházban tehát nincs ctt, akinek tulajdonképpen irni szeretnék. Aki pedig ott van, annál nekem - épp a nem neki szánt mondandó miatt - nem lehet "sikerem". Mit tehetek? Mondassam el a szinpadon az én sajátos mondandómat úgy, mintha a teremben parasztok és munkások ülnének, néha tudem, hogy nem azok ülnek? Szinte minden darabomban ott az erőfeazités, hogy munkásról, parasztról, kétkezi dolgozókról és dolgozóknak szóljon. Ezért nem volt és nem is lehetett elkérem egy olyan értelmiség előtt, amelynek tagjait ilyen kérdések akkor sem foglalkoztatják, ha előzőleg maga is paraszt vagy munkás volt. Az értelmiségieknek a problémáit sem tudom olyan fokon ábrázolni, ahogyan az én lelkiismeretem megkívánná. Az újkori történelem folyamán is kapott a,z értelmiaég jó néhányszor etikai töltést. Tulajdonképpen ezek érlelték a forradalmakat. Etikai problémákat oltani abba az értelmiségbe, mellyel nekem dolgom van? Noa, ez kisértő feladat. De hogyan, kikkel, hol? Ezek csak látszólag bonyolult kérdések, alapjában véve nagyon egyszerűek. Egészséges önvizsgálat lenne már a szellemi felelősség kérdését is fölvetni. A szinhaz lényege, hogy szórakoztatva tud tanitani. Egyszerre nevel és örömet ad. Nincs még egy ilyen találmánya az emberiségnek. Az európai szinhaz a század elején veszélyesen átsiklott a szórakoztatás területére, még akkor is, ha az én finom lelki indulataimat meg tudja mozditgatni. Vonatkozik ez gyakran még a legkitűnőbb, legmegrázóbb Írókra is, akik sorsommal foglalkoznak ugyan, de mégsem tudnak olyan fokon "kioktatni", mint a gö-