Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Írók a színházban
dolgokat csináltak. Be még ismerem annak a Tristan Tzar anak a darabját is, aki nagy hatással veit Ionescdra; a Mouchoir du nuage-ró1 beszélek, amit annak idején le is fordítottam. Ha az ember megnézi a dadaisták munkáit, Aragon Armoire a glace-át például, mélyebbre lát. Nem beszélve az Übüről ! Ismertem tehát a francia - rossz szót mondok: - avantgarde-ot; ők nemigen ismerték ezt a kifejezést még akkor, csak "alkották". Én inkább ezt a szinházat becsültem, nem például Brechtet, Dürrenmattot, Weisst, Frischt. Hozzá kell tennem rögtön, túlzottnak is érzem azt a nagy buzgalmat, ahogy nálunk, de szerte Európában is, példának teszik - az eredetiségüket. Brechtnek érdekesek és szépek a gondolatai, de a darabjainak összehasonlíthatatlanul nincs sem olyan hatásuk, sem olyan érdemük, mint az eszméinek. Visszatérve: a dramaturgokkal való együttműködés metódusa nagyjából az volt, hogy beszélgettünk Czimerrel, s közben fölmerült sok "téma" is. De mivel - mint minden költő - prózát hanyagul Írek /igényes ember csak versre biz gondolatokat/, meg hát az időmet is sajnáltam, Czimer, ez a villogó képzeletű dramaturg unszolt, hogy Írjam csak meg. Nagyon szívesen beszéltem vele színházról. Főleg azt becsültem benne, hogy egy-egy fölvázolt jelenet után - mondhatni - szinházi látcsövet adott a kezembe, s megmutatta, hegy ilyen lesz az a darab, amire ő egyelőre csak rá akart venni. Szinte a beszélgetés alatt kialakult már az előadás. Ekkor láttam gyakorlatilag, hogy menynyivel más a könyvdráma és a deszkán zajló dráma /amit általában még a jő szerzők is összekevernek/. Felidézve azokat a korszakokat, amelyeknek deszkaelőadásait nem láthattuk Shakespeare-tői vissza a görögökig -, majdnem mind könyvdráma számunkra. Czimer rögtön jelenetekre tudta átváltani az én darabba kivánkozó gondolataimat, még akkor is, ha én csak nagyjából láttam az egész müvet. Magára adó ember nem csinál jeleneteket - ez volt a tréfáa szavam nem egyszer; hazulról iszonyodtam attól, hogy két ember veszekedjen. Veraben megvan annak a remek formája, de hogy két komámasszony valóságosan fazekakat üssön egymáshoz, berontson egy szobába, aho-
