Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Rendezők - a mai magyar drámáról (interjúrészletek)
művészeti hatóság:, kifogásolt. Régebben ezek az ügyek úgy folytak le, hogy közölték: ezt a darabot ne játsszák; vagy finomabban: sokkal okosabb volna, ha ez a mü nem kerülne szinre. Most más a helyzet. Csurkával együtt elmentünk tárgyalni: mondják meg nekünk, hogy mi a baj. Vitatkoztunk és két vagy három vitás pontban teljes egészében megegyeztünk, s elmondhatom - nem a mü rovására. Bizonyos perújrafelvételt kértünk Hernádi Királyi vadászat cimü darabjának ügyében is, amely szerintem furcsa módon sokkal kevésbé problematikus, mint Hernádi többi, Pécsett szinre került müve. Fölmerült sok olyan szempont, hogy ez a manipulációról szól és parabolisztikus. Marton Lászlónak volt egy kamaradarab elképzelése, a nagy történelmi tabló kihagyásával, az egészet a központi cselekményre szükitve. Hernádi ezt szivesen fogadta, átirta a darabot. - Milyenek a tapasztalatai az Írókkal való együttműködésről? - Nem olyan könnyű velük az együttműködés. Nagyon sok a be nem tartott igéret, nagyon gyakori a sértődés. - Ön bukott meg mai magyar darabbal? - Igen. A Tisztákkal . Pécs után mutattam be, a pécsi előadást nem láttam. Azt mondhatnám, hogy a magyar darabok ügyében ez volt 15 vigszinházi évem legnagyobb tévedése. Én protokolláris okokból játszottam el a Tisztákat , igazából nem szerettem. Tisztességes előadás volt, de nem jó. Természetesen minden lapban rögtön a nyakamba kaptam, hogy bezzeg Pécsett... Pedig az ilyesmi nem egyszer fordul elő, nemcsak az én, hanem más rendező életében is. Rossz körülmények között hoztuk létre az előadást, nagyon rossz egészségi állapotban volt az egyik vezető szinészem, ez is erősen befolyásolta a próbák hangulatát. Az ügy nem tartozik legszebb emlékeim közé, legszívesebben elfelejteném. Az egészből azt a tanulságot vontam le a magam számára, hogy a dráma ott születik a szinházban, a rendező, a szinészek, az iró együttműködéséből, s ha ez a folyamat egyszer lezajlott, többé már nem ismételhető.
