Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Az ötlettől a bemutatóig

tem. Ehhez Nemeskürty rengeteg dokumentumot hozott, a feleségem is segitett, én is találtam, főleg emlékiratokban, nagyon érdekes anyagot. Volt rengeteg saját följegyzésem, élményem, hiszen fél évet ott töltöttem kint a fronton, és utána kerültem csak fogságba. A holtak hallgatásának a megírása legnehezebb föladata volt egész életemnek, már ami a befektetett munkát és vesződséget illeti, egyfelől a téma kényessége, másfelől a szinpadképessége miatt. Hát a téma kényességét Nemeskürty nagyjából megoldotta. Tudott választ adni arra a kérdésre, hogy hősök-e azok, akik elestek egy rossz ügyért, elsirathatók-e, akik egy támadó hadsereg tagjai voltak, tehát a "requiem" megilleti-e őket? Ezen vitatkoztunk a legtöbbet... De aztán ott álltam felmérhetetlen mennyiségű dokumentummal, amelyeket mégiscsak a szinpad követelményeihez mérve kellett egymás mellé sorakoztatni, hogy legyen egy csúcspontja a darabnak, eleje meg vége, lekösse a nézőt és ugyanakkor szindarab legyen. Kihasználtam azt a feszültséget, hogy szubjektív, néha tréfás, néha tragikus em lékeket vegyitettem azzal a nagyrészt rendkivül fás, száraz, katonai szaknyelvvel, amit szó szerint tettem a szinpadra. Szövegfeszültséget tudtam létrehozni, ami persze nem elég egy színpadhoz, de azért valamit már hordoz magában. A nehezebbje az volt, hogy az egészet úgy kellett megkomponálni, hogy a közönség befogadja, hogy a figyelme el ne lankadjon, hogy mindig közöljünk valamit, ami leköt, és megpróbáljunk valami olyat is találni hozzá, ami megráz. Igy lett az I. felvonás amennyire emlékszem, expozició - fölkészülés és információ! Egy háborús darab főhőse a dolog természeténél fogva mindig a parancsnok, akár győztes, akár vesztes. Ellen feléül megtaláltam egy másik parancsnokot, lovag Stomm altábornagyot, aki egy adott pillanatban fel tudott lázadni ez ellen a sötét és iszonyú pusztulás ellen és - ha nem időben és nem is teljes sikerrel - megpróbálta megmenteni az embere it. Egy vesztett csata után a veszteséget rögtön felismerni, azt jelenti, hogy legalább az élőket meg tudjuk menteni; aki viszont ragaszkodik a csata folytatásához, fölösleges