Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Az ötlettől a bemutatóig

előfordulhat, hogy az iró, akinek túlzottan kialakult elképzelése van az előadásról, bizalmatlanul fogadja ezeket a még kidolgozatlan, újszülött ötleteket. Az összpróbákra aztán újból eljártam, az összpróbákon ugyanis már érettebb megoldásokkal találkozhattam, s ezeket jobban meg tudom itélni. - Általában igényli a darabjai próbáin való részvételt? - Ha engem is igényelnek, ha szinész és rendező valóban úgy érzi, hogy szükség van rám, akkor igen. Ez is gyakori. Előfordul azonban, hogy csak udvariasságból hivnak meg, ilyen kor kölcsönösen kinban vagyunk. Általában azonban két szélsőséges megoldást tartok célravezetőnek. Vagy jó az együttműködés az iró, a rendező és a szinészek között, ilyenkor hasznos ha az iró végigszurkolja a próbákat. Vagy rossz a légkör, ebben az esetben leghelyesebb, ha az iró csak a főpróbán jelenik meg először. Azért a főpróbán, nehogy a bemutatón érje a sokk-hatás. - Darabjai közül a Névnapot játszotta a legtöbb hazai és külföldi szinhaz. Melyik hazai előadásra emlékszik vissza a legszivesebben? - A József Attila Szinhaz ősbemutatójára és a Miskolci Nemzeti Szinhaz előadására. Igy visszagondolva nehéz volna közülük választanom. Mindkét előadásnak megvoltak a maga különleges erényei, mindkét előadásból emlékezetes maradt számomra néhány kiemelkedő szinészi alakitás. Miskolcon voltak már tapasztalataink, igy a miskolci produkció szárazabb, szálkásabb, sprődebb lett, mint a pesti, s ez nagyon közel állt az elképzeléseimhez. A pesti előadás viszont talán elementárisabb, lendületesebb volt. - A külföldi előadások közül melyiket látta? - Egyedül a Radelbeul-i - Drezda egyik elővárosában lévő Labdesbühne Sachsen /úgynevezett Szász Tájszinhaz/ előadását. Itt, alapvető dramaturgiai tévedés következtében a Névnapból valamiféle emancipációs játékot rendeztek. Sok hibája mellett akadt ennek az előadásnak erénye is: a szinészi játék. Ezek a nem különösebben nagy képességű szinészek a mi színészeinkkel összehasonlítva meglepő szakmai fölkészültségről tettek tanúságot, például beszédtechnika, mozgáskultúra, pontos, ki-