Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Az ötlettől a bemutatóig

mint egyazon magatartás vagy ideológia két oldalát, mintegy a forradalom tudathasadását. A Fáklyalángban a küzdelem két ember között folyik egy döntésért. A Testvérekben a küzdelem két igazság között folyik a nézőért. Ennyiben tehát a Testvérek az eddigi Illyés-tragédiáknál elvontabb, filozofikusabb és agitatívabb. Ez a felállás azonban egyben azt is sugallta, hogy a cselekménynek lessingi felfogásban itt nem sok értelme volna és tulajdonképpen mas szereplőkre nincs is szükség. A Testvérek egyik kritikusa, a dráma második felvonását birálva, kifogásolta, hogy Gergely, aki a darabban végig elvei szerint cselekszik, itt a régi romantikus dráma receptjei szerint most az érzelmei alapján dönt. Emberek a forradalomban Alig akartam hinni a szememnek, mikor olvastam. Ugy látszott hiábavaló volt, hogy Illyés ezúttal à darabot hetekkel a bemutató előtt a kritikus kezébe adta. Hem olvasta volna el? * De látni csak látta! Gergely ugyanis az egész darab során egyetlenegyszer sem cselekszik az elvei szerint. Már attól kezdve, hogy elmegy a püspökhöz Györggyel - szándéka ellenére. Aztán minden alkalommal el akarja hagyni Györgyöt, mert neki más céljai vannak, és végül mindig vele marad. Budán pedig, mikor György megkapja Bakócztól kinevezését a keresztesek vezéréül, egyenesen megdöbben: "Ez a halál!" Részletesen kifejti, világpolitikai távlatokban, milyen végzetes ebbe belemenni, és aztán mégis a bátyja mellett marad. Elvei ellenére. Testvéri szeretetből. Ugyanez történik a következő kép végén. /He felejtsük el, Illyés koncepciójában Julinka is testvér!/ Hogy a kép jó-e vagy rossz, az más kérdés. A kritikusnak joga van dramaturgiai sablonokban, drámatechnikában gondolkodni, a mai drámának nincs. Mit szólt volna a néző /vagy talán maga a kritikus is/, ha Gergelyben Illyés egy két lábon járó princípiumot ir meg, aki következetesen az elvei * A szöveg a Kortárs c. folyóirat 1972 szeptemberi számában jelent meg