Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Az ötlettől a bemutatóig
romlásra készen megy be az alapjában mégsem romlott ember a teljes romlásba. Tehát azt kellett megírnom, hogy a piszok miként tisztit, hogy valaki azzal az eltökéltséggel indul neki: na, hát én ide bevágódom; aztán rádöbben: ezek olyan aljasok, hogy ide még bevágódni sem szabad. A szenny, a romlott ság nyomja a tisztaság felé az embert. Ezt éreztem fontos drámai magnak, s eredetileg is ezt akartam megirni. A romlásra hajlamos hogyan hátrál meg a romlástól, s lesz a tisztaság képviselője - ebben láttam olyan dialektikát, melyet érdemes kifejteni. Ez most sincsen benne teljesen a drámában, tehát még mindig foglalkoztat ábrázolása. Talán - ez már csak nem játék lenne - újra Dózsa alakjában. Ekkor kiderülne, hogy Dózsa tulajdonképp ürügy. Nagyon kevéssé tudhatjuk: milyen lehetett igazában Dózsa, ezért foglalkoztat annyira, hogy karaktert csináljak. Babita idézte a görögöktől, hogy szép az, ami nehéz. Egy ország összeomlását, százezres tömegek harcát úgy ábrázolni, hogy két ember beszél és az mindvégig feszült legyen, és érződjön mögötte a korszak, a nép mozgása is - ez művészileg eléggé ösztökélő volt arra, hogy erőt próbáljak. Rossz szó az, hogy játékosan, hiszen minden művészetben kell lennie játékos elemnek, mert ha ez hiányzik, a művészet maga is eltűnik, mégis: ilyen szán dékkal is. Ez a párbeszéd volt az a forma is, amikor jobban ki lehetett mondani a háttér szövevényét. Ha az olyan operaszerű ábrázolásban, mint az előző Dózsa-dráma volt, sok-sok szereplő vonul fel, azoknak a karaktere eltakarja a társadalmi konfliktust. Hogy a pápa milyen volt, azt én itt el tud tam mondani fél oldalon: megkötötték már a Habsburgok elleni nyugat-európai szövetséget, amely ránk hozta tulajdonképpen a törököt, itt volt a velencei üzlet, hisz ők rendelkeztek hajóhaddal és fejenként egy aranyért szállították a törököket a keresztény hadak hátába. Ezt igy, magyarázólag meg lehetett mondani, viszont, ha az előző formát választom, óriási naturalista szélességet kellett volna választanom. /.../
