Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

abbahagytam, és most igy vagyok a vigjátékirással is. - Nagyon szomorú dolog az ilyen befejezés... - Ez egyáltalán nem szomorú. Ami természetes, az nem szomorú. Nézze, nem feltétlenül kell az embernek megérni azt, bogy mások mondják: most már hagyd abba. Ezt el lehet kerülni. - Mondta, hogy van egy darabja... - Ezt még megcsinálom, mert már tudom, mi a hibája. Túl gyorsan irtam meg. A jé ötlethez kellett volna még valami, amire én nem forditottam gondot, s igy túl soványra sikerült. Ádám Ottó azzal adta nekem vissza, hogy "Drága barátom, nem is tudom megmondani, miért nem játszom el." Akkor mérges voltam. Két nap múlva elolvastam és azt mondtam, igaza van. De közöttünk az a különbség, hogy én tudom, hogy ő miért nem játssza el; mert valóban hiányzik belőle az, ami miatt érdemes lett volna megirai az egészet. Valami alapvető gondolat, aminek nem kell feltétlenül újnak lennie, de elég indok ahhoz hogy az ember leüljön és megirja. Most vagy pótolom, vagy nem, majd kiderül. - Hiazen vigjátékra olyan nagy igény van... - Azt szokták mondani, jöjjenek a fiatalok... de hol vannak? Gyárfás nem ir, én nem irok, Fehér Klára nem ir, Kállai István nem ir, hol a fiatal, aki ir? Mert az abszurd meg a groteszk az elmegy, de nem a vígjátékban. Nevetni csak azon lehet, ami szivből jön, igaz és emberi. - Hogyan látja a mérleget? Végül is érdemes volt vígjátékot Írnia? - Ha mellre szivtam volna minden bántalmat, vagy a kritikusok megjegyzéseit, hát akkor már régen a balatonfüredi aziv kórházban lennék. A darabiráa önmagában véve óriási mulatság, a baj csak akkor kezdődik, amikor a darabot előadják. Ez nem vicc, ez igy van, még ha ellenszenves kérkedésnek is hallatszik. Pedig volt olyan darabom, amellyel valóságos vagyont kerestem. De a jogdijtól eltekintve, mint szinmüiró valóban csak bánat ért volna, ha időnként nem állok be a nézőtérre,