Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

TABI LÁSZLÓ - Az elmúlt harminc évben mintegy 20-25 azinmüvét játszották a pesti szinházak, igy gazdag irói tapasztalattal rendelkezik. Beszélgetésünk elején - még a magnó bekapcsolása elótt - emiitette, hogy több darabja volt sikeres, mint jó. Pontosan mit ért ezen? - Ugy érzem, jónak azt a darabot szokás tartani, amelyik a jellemfestés, a szerkesztés szempontjából a lehetőségekhez képest a legjobban tiszteli a dramaturgiai törvényeket, s közelíti meg azt az ideális modellt, amelyet ugyan ritkán látunk, de elvben megfelel a legszigorúbb feltételeknek. Mindazoknak, amelyek a tankönyvekben le vannak irva, s melyekről én előadást tartani soha nem is tudtam, nem is fogok. A drámaelmélettel én nagyon kevés rokonságot tartok. Amikor megkülönböztetem a sikeres darabokat a jó daraboktól, és a sikeres darabot előtérbe helyezem, az a meggyőződésem vezet, hogy a dráma az a fajta irói produkció, amely, ha sikertelen, akkor fölösleges volt. Ezzel sokan vitatkoztak már, irásban és élőszóban is, de én még a bitófa alatt is azt fogom vallani, hogy ha a közönség feltűnően nem látogat egy szinpadi müvet, akkor azt kár volt megirni. Ez a különbség a zenével és más művészeti ágakkal szemben. Mert egy sikertelen könyvet bármikor, tiz-húsz vagy nyolcvan év múlva is le lehet emelni a polcról, de nem lehet leemelni onnan egy sikertelen színdarabot - nem is szoktak. Ha megbukott a szinházban, rend' szerint örökre feledésbe ment. Annál is inkább, mert a szinhaz nagyon múlékony dolog. Ha én szinházról beszélek, akkor elsősorban a magam ügyé-