Bódis Mária: A Magyar Színháztörténeti Múzeum információ-tárolásának és nyilvántartásnak módszertana. (Színházelméleti füzetek 8., Budapest, 1978)

Hangtár

HANGTÁR A szinházi műalkotás megnyilvánulási formái a mozgás /azaz a dinamikus vizuális élmény/, a szinpad látványa /azaz a statikus vizuális élmény/ és az elhangzott szó /azaz az irott drámai szöveg auditiv élménye/. Az auditiv emlékanyag összegyűjtése a hangtár feladata. A történeti auditiv emlékanyag forrásterületének határa időben visszafelé lezárható: meghatározó a fonográf ill. a gramofon feltalálásának és elterjedésének ideje, kb. a múlt század vége. A szinházi előadásról készített hangemlékek sokkal későbbi születésűek. Az auditiv emlékek által tárolható ismeretanyag időbeli kiterjedésének mértéke a technikai eszközök fejlettségétől függ. A hangtári gyűjtemény - tartalmát tekintve - egy-egy pr

odukci

ó teljes hanganyagát vagy annak részleteit őrzi. A legkorábbi hangtári anyag egy-egy szinházi alkot

ó hangemlékeiből áll. Ez a tipusú hangtári anyag lehet egy-egy drámarészletnek az előadás folyamatából kiszakított interpretálása. Az ilyen anyag már nyújt némi információt a dráma teljes hangi élményéről, ahogyan az a szinpadon elhangozhatott, vagy annak a kornak előadói stilusáról, amikor a felvétel megszületett. Az előadói stilus tématerületéről nyújtanak ismeretanyagot a szinészek által előadott prózai müvek vagy versek hangemlékei. A hangtári gyűjtemény anyagában a legváltozatosabb információkat a szinházi alkotók vallomásainak, emlékezéseinek rög zitett anyaga nyújtja. Ez a tipusú anyag őrizhet információt 74