Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

III. A restaurációs tragédia

mesterkéltté és hamissá válik. Settle Ibrahim /1676/ c. tragédiájának epilógusában olvashatjuk a következőt: "Hány embert ölt meg ma költőnk? Mi szükség egy darabban csatákra és ostromokra, ha a szerelem éppoly jól elvégzi a dolgát?" A szerelem mindent átfogó hatalma azonban éppen a privatizálttá vált szerelem miatt szükségszerűen elvesziti drámai jellegét. A megmagyarázhatatlan érzelem önmagában nem lehet emberi és társadalmi konfliktusok előidézője, ugyanis a szerelem, mint szenvedély önmagában nem emberi tettek eredménye, de észszerű és gondolatbeli tettekhez sem vezethet. Ellenpéldának Rómeó és Julia története kinálkozik, azonban a szerelem itt olyan nem csupán szerelmi, hanem egyszersmind társadalmi konfliktusokba és háttérbe épül be, aminek következtében a cselekmény előrehaladtával Rómeó és Julia minden gesztusa nem csupán szerelmi, hanem társadalmi tett is. A restaurációs drámában az öncélúvá váló szerelem éppen a háttér hiján képtelen ilyen jellegű konfliktust előidézni, és pl. Lee Brutusában Titus és Teraminta szerelme, amely Rómeó és Julia szerelmévé válhatna, sápadttá, élettelenné lesz. A szerelem kizárólagossága igy a drámát a társadalmi konfliktustól fosztja meg, s a hősök tehetetlenül vergődnek az érzelem hálójában, passzivan figyelve, hogy a szerelem merre sodorja őket. Orrery a Mustapha c. tragédiájában igy szól: "Mivel a Természet nem ismer Vallást, csak Szerelmet, ezért az bizonyul a legvallásosabbnak, aki a legjobban szeret." /11/1/ Az élet a szerelemmel azonos, azonban a restaurációs drámákban ez a társadalmiságát veszitett szerelmet jelenti. A restauráció tragikus hősei ezért csupán arra képesek, hogy sodródjanak, és ha valamilyen konfliktus fel is vetődik, az is legfeljebb a platóni és az érzéki szerelem és szenvedély között létezhet /pl. Dryden esetében/. Akit a tragédiákban a szenvedély és a szerelem a hatalmába keritett, az többé semminek sem tud ellenállni, azonban éppen emiatt nem is bűnös. Önmaga sorsának gyeplőjét kiengedte a kezéből és tehetetlenül pottyan bele az eseményekbe, amelyek immár elveszítették cselekmény jellegü-