Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
III. A restaurációs tragédia
meg Ximenát, akinek szenvedése, rettegése, boldogtalansága túlnő a konkrét konfliktuson, és aki tudja jói, hogy semmilyen megoldás sem hozhat számára gyógyulást. Mikor társalkodónője vigaszát elháritja: "Hagyj, hagyj magamra most,- a fájdalom elönt, / Jajom ne hallja más, csupán az s a csönd." /III/4/ akkor már abba a vigasztalhatatlan állapotba jutott el, amelyből majd Racine hősei fognak kinőni. Hasonlóképpen a Polyeucte-ben Severe-nek, a reménytelen szerelmesnek a sóhaja: "De amikor én nem is gyógyulást akarok: / Elég, ha látom, és sóhajtva meghalok." /11/1/ - az objektiv külvilág által felállított alternativa hamis és illuzórikus voltára utal. Corneille drámái a polgári drámához vezető első lépéseket jelentik, és művészileg azért jelentős és nagy teljesítmények, mivel a polgári világra jellemző magatartásmódok létrejöttének folyamatát irják le. Az egyéniség szétbomlása mindegyik drámában visszafordíthatatlan folyamatként van ábrázolva, azonban az egyéniség minden esetben az objektiv társadalmi lét függvénye, s a bomlás is ennek viszonyában válik kézzelfoghatóvá. Horatius egyik monológja szépen világit rá erre: "Ritkán lehet, uram, oly alkalomra lelnünk, / Hol egész erejét megmutathatja lelkünk. / Cselekszik, ahogy épp adódik, igy vagy ugy, / S erejét aszerint látják a szemtanuk. / A sokaság, amely mindent felszinesen lát, / Csak hatása szerint itéli meg hatalmát." /V/2/ A restaurációs tragédia Angiiéban sok rokonságot mutat Corneille drámáival, s az egyén és a Bors szétválása - miként az a komédiában is megmutatkozott - itt is alapvetően meghatározza a tragédiák alakulását. Az alapvető különbség azonban véleményem szerint abban kereshető, hogy Corneille esetében a királyi felmentés - noha végső konkrét megjelenésében drámaiatlan és illuzórikus - arra a tényre utal, hogy létezik egy objektiv és kézzelfogható világ, amely egészében racionális, értelmes, csak éppen az egyének számára ésszerűtlen. /Emlékezzünk Cinna dilemmájára: Augustus jó király, Emilia jó szerelmes, de mivel azok ketten nem szeretik egymást, Cinna helyze =