Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
III. A restaurációs tragédia
tragédiák ennyiben kapcsolódnak ugyanezen kor komédiáihoz. Az 1660 utáni évek ugyanis a társadalom legnagyobb részével szemben a szinházi közönség számára az illúziók elvesztését jelentették, és a nemlétezó eszmények, illetve irreális vágyak világában a valóság tudati és művészi megközelitésének kétfelé kellett hasadnia. Az illúzióit vesztett réteg ugyanis egyfelől szükségszerűen az adott valóság empiriájába kapaszkodik, mivel ez jelenti az egyedüli biztos támpontot bármilyen cselekvés számára, azonban mivel a valóságon belül semmi olyan törvényszerűséget sem képes felfedezni, amellyel objektive vagy szubjektive azonosulni tudna, azért az empíriába való kapaszkodás az éppen létező világ maradéktalan elfogadását is jelenti. A restaurációs komédia lényege éppen a valóság bármilyen mélyebb rétegének a tagadásában áll /noha a maga dialektikája révén a komédia a mélyebb rétegekről való lemondás révén éppen ezekre a mélyebb rétegekre vet fényt/, és mivel a komédia alapját képező szük réteg szubjektive semmilyen szerves közösséget sem akart kialakítani a társadalom többi rétegével,- ezért tevékenysége az adott lét pusztán negativ tagadásában, azaz gyakorlati elfogadásában merült ki. /Itt most nem részletezhető, hogy ez mennyiben jelent szubjektiv szembenállást, de objektiv azonosulást vagy fordítva./ A restauráció tragédiája ugyanennek a megbomlott állapotnak a 3zülötte. Ugyanis eleve reménytelen dolog tragédiát írni egy olyan közönség számára, amely minden illúzióját elveszítette, és amelynek igénye sincsen arra, hogy az adott világ törvényeit és mozgatórugóit megismerje. Emberi tragédiák ilyen állapotban nem mehetnek végbe, illetve, ha történnek is személyes tragédiák, ezek az adott világban nem tragédiákként tudatosulnak. /A restaurációs tragédiákban nem véletlenül hivatkoznak annyit a sorsra, illetve az isteni gondviselésre, ami alapvetően tragédiaellenes dolog./ A restauráció a valóságos eszmék híján mesterségesen alkotott uj ideálokat, azonban ezek az ideálok, mint látni fogjuk, mesterséges és anorganikus voltuk miatt lényegében nem tragikusan, hanem bom-