Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
II. A restaurációs komédia - 2. A restaurációs komédia dramaturgiai jellegzetessége
a végtelen hatalomvágy megnyilvánulása. Erre a játékra azonban Sartre szavai illenek: "A játszó ember szabad is, hiszen cselekvéseit nem a világ diktálja, hanem önmaga. Csakhogy ez a szabadságeszmény nem mondja fel a társadalmi szerepek tényleges kötelmeit , ctiak f antazmagorikusan lázit ja fel az életkötelmek kíméletlenségét. Objektive éppoly eltéphetetlen kötelékek fűzik a köznapi követelményekhez, mintha nem játsza24 na." A szabadságnak és játékosságnak ez az összefüggése bizonyos esetekben természetesen valósággá is válhat /Wedekind: Der Marquis von Keith; Zuckmayer: Der Hauptmann von Köpenick; Th.. Mann: Felix Krull/, azonban ezekben az esetekben a játékos mindig az adott világ egészével szemben játszik. A restaurációs drámában azonban a játék az adott világon belül folyik - s ez eredményezi azt, hogy a darabokban a látszólagos szabadság a legnagyobb kötöttségbe ágyazódik - ami a kérdésmegoldásoktól kezdve a dramaturgiai technikáig egyaránt tapasztalható. A végtelen nyitottság és végtelen lezártság egyidejűleg van jelen, és ez okozza azt a meghasonlást, ami az arisztokrácia világán belül mindenhol jelen van. A kötöttségnek és szabadságnak ez a kettőssége abban mutatkozik meg, hogy semmilyen norma sem létezik, amelynek megfelelően cselekedni kellene - azonban ez a szabadság éppen a korlátlansága révén pusztán negativ és végtelen lesz. Shadvell A tudós férfi c. komédiájában pl. az egyik szereplő, Snarl ál-, landóan panaszkodik az élet rövidségére, azonban a dráma cselekménye során kiderül, hogy napjait teljesen tétlenül tölti el, és voltaképpen unatkozik, nem tudja, mit tegyen az idejével. A végtelen nyitottság a lehetőségek végtelenségének érzetét kelti, de ezek legnagyobb része éppen a negativ végtelenség miatt betöltetlen marad. Hobbes-ot kell idézni, aki a jelenség egyik oldalát, a végtelen nyitottságot a legszemléletesebben leirta: "ennek az életnek a boldogsága nem egy kielégült elme nyugalmában van. Mert nem létezik finis ultimus , legfőbb cél vagy summum bonum , legfőbb jó, miként az a régi erkölcsfilozófusok könyvében áll. A boldogság a vágy örökös
