Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

II. A restaurációs komédia - 1. Előzmények, fogalombeli változások

tauráció idején Otway volt az egyetlen, aki komolyan megpróbálkozott azzal, hogy a shakespeare-i nyitott dramaturgiát alkalmazza CA megmentett Velence /Venice Preserved, 1632/1, de kora Ízlésével, illetve a kor igényeivel ás követelményeivel nem tudta felvenni a harcot. Egyik tanulmányában Dryden érdekesen világit rá saját ko®. Ízlésére a régiek kapcsán: "Csodáljuk hát Shakespeare szépségeit és tökéletességeit, anélkül, hogy követnénk hanyagságát és jeleneteken át tartó - ha szabad igy mondanom - gondolati érzéketlenségét. Amennyire képesek vagyunk rá, utánozzuk Fletcher élénkségét és könnyedségét, anélkül, hogy példaképül állítanánk magunk elé, akár anyagának terjengősáégét, akár nyelvi helytelenségét illetően. Csodáljuk szellemét és képzeletének élességét, de egyszersmind ismerjük el azt is, hogy ritkán illett ugy a szereplőihez, hogy egyidejűleg a darabban bármelyik más szereplő is ne mondhatta volna."^ Rómeó és Julia vagy Cordelia és Sdgar házassága ezt tükrözi: a kor nem volt hajlandó tudomást venni arról a mindent átfogó teljességről, ami Shakespeare darabjait naggyá teszi, és az a kor, amely a színházban és a drámában a mindennapi tapasztalatot tekinti kiinduló- és végpontnak, nem tud mit kezdeni a költői fantáziával. Szükségszerű, hogy Dryden a lehetetlenségre ás az elképzelhetet lenségre hivatkozva veti el a Téli regét, a Felsült szerelmeseket és a Szeget szeggélt, és ííahum Täte Lear átdolgozásénak végszavai a bornírt polgári bölcsességet teszik meg mércének: "A te példáé meggyőzi a világot, hogy bármilyen forgandó legyen is a szerencse, végül az igazság és erény győzni fog." 2z a megoldás a lehető legerkölcsösebbnek tűnik, s a cinikus, libertinus elvekre oly éhes restaurációs közönség mégis elfogadta. Az ellentmondás csupán látszólagos: hiszen a lapos erkölcsösság és a cinikus vállrándítás közös abban, hogy egyaránt a jelenség szintjét tekinti egyedül létezőnek. A moralizáló bölcsesség és a cinizmus egy és ugyanazon tendenciának két különböző megjelenési formája; a kibontakozó polgári világ ideológiai vetületének ugyanis éppen as a sajátossága, hogy a totalitásról kénytelen lemondani, és