Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
V. Elvi következtetések
adott polgári világot kérdőjelezte meg a polgári elvek következetea bemutatása révén - anélkül, hogy erről tudomáaa lett volna. Ennek a viszonyulásnak azonban kizárólagoaan a többazöröa és közvetitett reflexió lehet a módja, ami az arisztokrácia magatartását a drámával együtt intellektuálissá teszi. Etherege szkepticizmusa, V/ycherley iróniája, Otway agnoszticizmusa vagy Rochester libertinizmusa életrajzi tény a jelen összefüggés szempontjából azonban fontos, hiszen ők alkották a magvát annak a rétegnek, amely a restaurációs drámát megteremtette. Munkásságukra ugyanez érvényes: a reflexió, az intellektualizálódás. Ez korántsem abban jelentkezik, hogy a drámák egyes jeleneteiben a szereplők hirtelen okosodni kezdenek - sőt, a szereplők legnagyobb része többnyire meg is veti az okoskodást. Ez részben a magatartásukra érvényes, részben pedig a drámák világára és dramaturgiai szerkezetére. A drámákban /különösen a komédiákban/ a hősökre az a jellemző, hogy semmivel sem hajlandók maradéktalanul azonosulni, és az érzelmi közvetlenség, a lelkesedés idegen tőlük. Ez szükségszerűen egy olyan világban, amelyben - mint láttuk a szereplők pusztán formáknak és tartalom nélküli bábuknak tekintik egymást, éa amelyben mindenki számára saját maga a kiinduló- éa végpont. A szenvedély jelenléte azonnal megszüntetné a szembenálló fél bábujellegét, ám ez nemcsak a játékszabályok megsértését jelentené, hanem a restaurációs dráma belső törvényeit is megsértené, és művészietlen lenne. /Gondoljunk pl. Pidelia vérszegény alakjára Wycherley Őszintéjében./ Szenvedély nélkül kell és lehet csak belemenni a kapcsolatokba, és éppen ezért megkockáztathatjuk, hogy a szexualitás és erotika mint olyan ezekben a darabokban nem szenvedély, hanem - mivel emberékről van szó, akik mögött ott áll az em = beri civilizáció - tudatos és hidegen racionális cselekvési mód. A vén agglegény c. Congreve-drámában pl. Bellmour monológja erről tanúskodik: "Micsoda... vagyok a szerelemben! nem elégszem meg a becsületes szerelem rabszolgaságával az egyik
