Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

V. Elvi következtetések

V. ELVI KÖVETKEZTETÉSEK A restauráció utáni kor egészének alapvető kérdését igy fogalmazta meg John Arbuthnot egyik versében l697-ben:"A vak véletlen elhagyott árvája vagyok, / akit vak atomok kusza táncba torzitottak? / Vagy okok végtelen lánca alkotott engem? / Gondolatnélküli anyag vagyok, aki gondolattal született? / Ok nélküli mozgás révén jöttem létre, / tökéletesen bölcsen, de célok és törvények nélkül, / Csak az lennék, ami vagyok: puszta hus és vér?" A felvetett kérdés mindenkit foglalkoztatott, és a kor legtöbb valóságos problémájához hasonlóan ennek megfogalmazása szintén Hobbes-tól ered. Az egyéni szabadság, illetve determináció kérdése volt a hobbes-i gondolatrendszer egyik alapproblémája, A restaurációs dráma szempontjából különösképpen fontos ennek a kérdésnek a felvetése, ugyanis a dráma létéről volt szó. A művészeti ágak közül a drámai műfaj az, amelyik a leginkább az emberi cselekvés függvénye, és amelyben a legvilágosabban figyelhető meg a jellem és a tett egysége és kölcsönhatása. Az epikával és lirával szemben a dráma minden olyan külsődleges vonatkozástól megfosztja hőseit, amelyek nem jeleníthetők meg láthatóan és hallhatóan, és ennek következtében a cselekvés és a tett alkotja azt a szférát, amelyre minden drámai alkotás ráépül, illetve amelyhez viszonyul. A Shakespeare -i drámában ez a viszony egyértelmű volt, a kibontakozó, polgári drámában azonban a cselekvés és tett fogalma, illetve a kettő viszonya megváltozott. A polgári forradalom alatt a forradalom puritán ideológusai egyértelműen kiálltak az emberi cselekvés szabadsaga mellett /gondoljunk "ilton röp-