Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

I. A restaurációs dráma külső társadalmi meghatározottsága

de a Krutch által emiitett 2 % továbbra ia azt a nézetet látszik igazolni, amely szerint a korabeli drámatermésnek csak nagyon áttételesen volt köze a kor lényegéhez. A korabeli közönség szociológiai rétegződése szintén ezt az érvet támasztja alá. A restauráció időszakában /amit a jelen esetben irodalomtörténeti korszakolásnak tekintünk ás ennyiben az 1660-tól kb. 1710-ig terjedő időszakot öleli át/ Londonban csupán két szinhaz létezett, és ezek közönsége szűk és ugyanakkor állandó is volt. Az Erzsébet-korral szemben feltétlenül hanyatlásról kell beszélnünk, és a közönség rétegződé se, illetve ennek megváltozása nagyon erősen befolyásolta a drámákat, mind a forma, mindpedig a tartalom tekintetében. A későbbiekben térhetünk csak ki arra, hogy a közönség igénye és befogadása mennyiben szükségszerűen a kor függvénye és mennyiben járul hozzá a dráma ós színművészet átstrukturálódásához, és pillanatnyilag ennek a viszonynak a puszta szociológiai vetületével kell megelégednünk. Nyilvánvaló, hogy az Erzsébetkor számára más jelentősége volt a színművészetnek, mint a restauráció számára. Ide kívánkozik a Lord Mayor 1594-ben íródott levele, amelyben megállapítja a színházakról, hogy "rendszerint ott találkoznak a Városban tengő-lengő csavargó és gazdátlan szolgák, rablók, lótolva^ok, keritők, csalók, hamiskártyások, árulók és hasonlók, ott társulnak és szövetkeznek". /Az igazság kedvéért e sorból ne hagyjuk ki a nemeseket, arisz tokratákat, lovagokat, polgárokat sem./ A színház tehát a kora beli London legtöbb rétege számára egyfajta természetes életteret jelentett s ez a természetes, közvetlen viszonyulás határozta meg az Erzsébet-kori dráma jellegét is. A társadalom különböző rétegeinek együttléte a modern közönság passzív befogadásával szemben aktívnak tekinthető, és az érdekviszonyok kuszasága és ugyanakkor áttekinthetősége olyan szerves egységet teremtett a különböző osztályok és rétegek között, amely nemcsak objektiven, hanem szubjektiven is létező volt. John Dover Wilson szép szavakkal jellemezte az Erzsébet-kort: "Periklész óta a történelemben páratlan módon kapcsolódott egybe a társadalmi stabilitás az egyén korlátlan lehetőségével, s az