Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

III. A restaurációs tragédia

nek tűnik, amelyben egydimenziós figurák szenvelgése viszi előre a cselekményt. A mai olvasó számára inkább komikus, 3emmint tragikus az egész - és nem véletlen, hogy a kor maga is csak a komédiában volt képes igazi művészi teljesítményt felmutatni, hiszen eleve lemondott arról, hogy a tragédia mintájára nem-létező mélységeket próbáljon felmutatni. • A szerelem mindent elsöprő szenvedélye drámailag a szenvedélyt mint olyat juttatta hatalomra, és Dryden, Settle és a többiek ebben is Hobbes-t követték, aki szerint alapvetően a szenvedélyek vezérlik az embert. A XVII. század többsége még az arisztotelészi alapon állt, miszerint az észnek kell kormányoznia a szenvedélyeket, azonban a hobbes-i antropológia, amely alapjaiban vetette el Arisztotelész rendszerét és amely az ember aszociális és apolitikus voltát hangoztatta, a szenvedélyek kizárólagosságát hangsúlyozta. Az atomizálódott polgári individuum látszólagos és felszíni kötetlensége és mindentől való függetlensége csapódott le ebben a tanban számos közvetítésen keresztül, és a szenvedélyekre való hivatkozás tulajdonképpen a szabadverseny "minden-lehetséges" gyakorlatának etikai vetülete. A restaurációs tragédia elleni korabeli támadások nem alaptalanul vádolták ezeket a darabokat libertinizmussal, ami - mint a komédia esetében láttuk az adott összefüggésben kimondottan, polgári jelenség. Dryden Az indián császár c. darabjában egy lány iránti szenvedélye miatt Jíontezuma mindent elfelejt - még uralkodói kötelességét is, és Richard Leigh The Censure of the Rota c. pamfletjében /1673/ joggal vádolta Drydent azzal, hogy mindent Hobbes-tól vett át. A komédia libertinus hőseihez hasonlóan a tragédia korlátokat nem ismerő hősei is mindent feláldoznak szenvedélyeik kielégítése érdekében, s ez egyaránt vonatkozik a szerelemre vagy bármilyen más hatalomvágyra. Settle Marokkó császárnője c. darabjának III. Richárdra emlékeztető hőse, Crimalhaz a következőképpen nyilatkozik: "A hatalomra törő politikusnak az erény látszatával kell bűneit megszépítenie." /111/1/ - azonban ez a machiavellista vonás a darab egész