M. N. Sztrojeva: Sztanyiszlavszkij rendezői kísérletei, 1917-1938 (Színházelméleti füzetek 6., Budapest, 1978)

Bevezetés

és a Szadovszkij-dinasztia. Scsepkin öröksége - miszerint na mintaképeket a természet után az életből kell meríteni" "az emberi lelkiélet igazságának" áthághatatlan szinpadi törvényévé változott a Művész Szinház számára. Ám Sztanyiszlavszkij továbbments Oroszországban elsőként létrehozta a rendezői színházat. Az ember ábrázolása a világ ábrázolásával egészült ki, ebbe ágyazódott bsle. Ettől fogva egy jelenet minden komponense organikus egységbe fonódott, hogy a mü egészének általános eszmei mondanivalóját fejezze ki. A szinészi együttes, a diszletek, a kellékek, a zene, a világitás, a különféle hangeffektusok - mind a rendezői elgondolást szolgálták. Sztanyiszlavszkij szinpadi kompozíciója középpontjában mindvégig az ember állott: eköré fonódott a rendezői koncepció minden szála. A Művész Szinház színpadán feltűnt a kivételesség dicsfényétől megfosztott orosz értelmiségi alakja, egy ntömegtudattal

n rendelkező hős, aki tisztában volt azzal, hogy tulajdon szerencsétlensége a korabeli élet általános "magatehetetlenségének" következménye. Az ember személyes drámája személyiségén kívüli kontextusba helyeződött. A lirai téma széles epikus háttér előtt bontakozott ki. Ez - végső fokon - meg is határozta hős és környezet kölcsönviszonyát. A Művész Szinház színpadán egy sorsdöntő, válságokkal terhes korszak keresztmetszete tárult fel. A roppant változások küszöbén álló Oroszország atmoszféráját sűrítette magába minden - modern vagy történelmi témájú - előadás. A kielégületlenség állapota, az az érzés, hogy lehetetlen az addig megszokott módon tovább élni, jelen volt a szinpadi élet vizalatti áramlataiban, ott bujkált a beszéd mögöttes rétegeiben, ott lüktetett a szavak burkában. A szinház, művészetének legmélyebb tartalmai révén végbevihette - és végbe is vitte - "a belső felszabadítás folyamatát a külső rabság közepette". "Erős, egészséges vihar" közelgett, ám "a külső rabság" még gúzsba kötötte az élet minden porcikáját. A felocsúdott ember szüntelen, elcsigázó, mindennapos harcban állt az élet statikusságával, a hétközna6