M. N. Sztrojeva: Sztanyiszlavszkij rendezői kísérletei, 1917-1938 (Színházelméleti füzetek 6., Budapest, 1978)
Moliére
mindennél fontosabb? Az, hogy Moli&re harcolt és ezért eltaposták, nem pedig az, hogy aljasságokat müveit. Ábrázolja ezt a harcot, s akkor ez lesz az ön számára a főtengely, amely körül minden más forog. Ha valahol majd szükségessé válik az aljasság árnyalatának megjelenítése, ezt még a főpróbán sem lesz késő megtenni." A Moliére figuráját alkotó "emberi szenvedélyek" bonyolult komplexumától Sztanyiszlavszkijt leginkább a hozzá közelálló vonások, a "hiszékenység és gyámoltalanság" vonzották. Félt attól, hogy a személyiség túlságosan jelentéktelenné, sekélyessé válik: "az lenne a legnagyobb baj, ha valami aprócska Moliére lenne belőle..." Az egyik próbán felmerült az a gondolat, hogy az előadásba be kellene iktatni Moliére darabjainak egy-két jelenetét /a "Képzelt beteg"-ből való közjátékon kivül, amely a darab végén szerepelt/. Sztanyiszlavszkij kapva kapott az ötleten: ugy vélte, ily módon tágasabban megmutatható Moliére zsenije. Elragadtatottan javasolta B. Livanovnak és A. Sztyepanovának, hogy Moirron és Armande ne az "Ámor és Psziché", hanem a "Don Juan" egyik jelenetét próbálja, a kép végén pedig bemutatta Stanyicinnak, hogy a magára maradt Moliere miként irja meg és olvassa föl a "Kők iskolájá"-ból a keserű szerelmi monológot. A színészek nagy kedvvel követték a rendező elgondolását, fel-alá járkálva improvizáltak, beiktatva az uj, eredeti Molifcre szövegeket is. A próba friss árnyalatokat csillantott fel. A rendező szerfölött elégedett volt, s megkérte Gorcsakovot, hogy beszélje meg Bulgakowal ezeket a módosításokat. A szerző azonban kereken elutasította a javaslatot, mondván, hogy Molifcre eredeti szövege stilisztikai zűrzavart idézne elő a darabban. Sztanyiszlavszkij bosszankodott, s később nem egyszer hangot adott neheztelésének amiatt, mert ez az elképzelés nem vált valóra.^ Miközben a rendező arra törekedett, hogy felnagyitsa Moliere alakját, ezzel párhuzamosan felerősítette, jobban ki39