M. N. Sztrojeva: Sztanyiszlavszkij rendezői kísérletei, 1917-1938 (Színházelméleti füzetek 6., Budapest, 1978)
Bevezetés
A forradalom évei sorsdöntő hatással voltak a rendező alkotóművészetére. Sztanyiszlavszkij, a nemzetközi hirü, kiforrott mester ekkor, érett fejjel mélyrehatóan átvizsgálja mindazt, amit addig alkotott. A grandiózus megrázkódtatások - természetesen és szükségképpen - arra késztetik, hogy új nézőpontról tekintsen a világra és az abban születő művészetre* Sztanyiszlavszkij, aki szilárd humanista nézeteket valló és természeténél fogva demokrata beállítottságú ember volt, elfogadta - mint hozzá közelállót - az orosz forradalom igazságos népi-felszabaditó misszióját. Ez a békés, kiegyensúlyozott és harmonikus természetű ember alkotásaiba bátran beiktatja majd egy háborús, éles társadalmi konfliktusokkal terhes kor eszméit és alakjait. Ez az ellentmondás lesz művészi fejlődésének belső tartalma és drámai ösztönzője. Ragaszkodván az élet igazságához, újólag, s immár új nézőpontból átgondolja jó és rossz, háború és béke, rombolás és épités örök antinómiáit. Maga a forradalmi valóság ösztönzi arra, hogy másképpen tekintsen a történelmi összeomlás elkerülhetetlenségére, az ember és az emberiség szerepére a forradalmi megrázkódtatások Idején. Minden újabb alkotása a "Káin"-tói a "Turbin család napjaidtól és a "Páncélvonat"-tói kezdve immár az orosz értelmiség humanisztikus ideáljának szilárdságát teszi próbára. Ebből a vizsgálatból maga a művész megerősödve és megújulva kerül ki, anélkül, hogy szakitana eddigi nézeteivel, viszont új alapot talál számukra. E nézetek szilárdsága teszi lehetővé számára, hogy az örök és az állandó pozíciójából Ítéljen a változóról, időlegesről, átmenetiről. A békesség, a jóság, az igazságosság álláspontjáról szemléli most - feszült figyelemmel és objektiven az emberi jellem változatos arculatát, a tulajdonosi érzület, a hatalomvágy, a fanatizmus elcsendesedő, majd újra lábra kapó járványát, a romboló ösztönök, illetve a halott "epikus nyugalom" iránti sóvárgás veszedelmét. 9