Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

zikai mozgásokat, amelyek az un. szerzői instrukciókban közlik egy alak bejövetelét vagy kimenetelét. /A színjátékban más a helyzet./ A puszta mozgás önmagában még nem konstituál drámai helyzetet. Vannak olyan szövegrészek is, amelyeket az alakok éppen ugy mondanak el, mint a cselekvéseket. Ezek mégsem minősülnek cselekvésnek, mert nem kapcsolódnak a szituációhoz, nem hordozzák a szituáció manifesztálódásának egyik etapját sem. A valóságban cselekvés és nem cselekvés között nem aszerint teszünk különbséget, hogy helyzetben nyilvánulnak meg vagy attól függetlenül. A valóságban már cselekvésnek minősitjük a fizikai megnyilvánulásokat is, függetlenül attól, hogy van-e külön jelentésük vagy nincs. A valóságban ugyanis a természeti létréteg minden látható megnyilvánulása mindig a társadalmi létrétegben jelenik meg. Ez elegendő ahhoz, hogy már cselekvésnek számítson, noha a különböző cselekvések között lényeges különbségek vannak. Egy drámai alak mozgása kinyilvánítja a felidézett alak természeti létrétegót, mint ahogy társadalmi létrétegét is. Mégis, csak akkor nevezzük drámai cselekvésnek, ha olyan helyzetet épit fel, amely láncszemként szolgál a szituáció manifesztálódáséhoz. Azok a cselekvések, amelyek nem ilyenek - mozgások, töltelékszavak, köszönések stb. - szükségesek, mert a mü világszerüségét biztosítják. Mégis, cselekvésnek csak az minősül, ami helyzetet épit fel, ami a szituáció kibomlósának egyik része. Igen feltűnő jelenség, hogy sem a pszichológiai, sem a szociológiai szakirodalomban, de a magyar köznyelvben sem találunk olyan szót, amely önmagában, kontextustól függetlenül a valóságos életben élő emberek egymásra vonatkoztatott, tehát összefüggő, egységes cselekvéssorait jelölné.A magyar nyelvben minden erre vonatkozó szó