Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

eredményezik. Egy valóságos ember jellemét teljes egészében, egy drámai jellemet csak részben ismerjük meg azonoa módon. A valóságban mi szelektáljuk a megnyilvánulásokat, pusztán a megismerés és majd aztán az Ítélet meghozataláért ; a drámai alakok megnyilvánulását az iró szelektálja mondanivalójának érvényrejuttatásáért. A drámai alak nyilván nem önnön "természetétől" ós a régebben volt társadalmi ráhatásoktól olyan amilyen, hanem az irói mondanivaló következtében olyan amilyen. Ugyanakkor a "jellem" szó önmagában leiró; ha a leíráson tul akarunk lépni, akkor az "erkölcs" szót és a jelölt tartalmat alkalmazzuk. Az erkölcs terminus igy többek közt - annak az értékelő kategóriája, amit a jellem terminus leir. Az erkölcs is - ahogyan Heller Ágnes mondja - "gyakorlati viszony, mely cselekvésekben és a cselekvésre vonatkozó döntésekben és magatartásokban 17 fejeződik ki." ' Másképp is megfogalmazza ezt: "Az erkölcs az egyedi magatartás és döntés viszonya a tarsals dalmi-nembe

Ii követelményekhez." A leírás és értékelés között az a különbség ebben az esetben, hogy az értékeléskor mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy a viszony és a magatartás döntés eredménye. Még egyértelműbbé válik, hogy a jellem leiró, s az erkölcs pedig ennek az értékelő kategóriája, ha figyelembe vesszük, hogy a cselekvés erkölcsi tartalma milyen tényezőknek a függvénye: "Ezek: a partikuláris motivációkon való felülemelkedés

, azoknak a céloknak tartalmaknak /értékeknek/ a kiválasztása

, amelyekhez partikularitásomból felülemelkedem, az adott követelményekhez való felemelkedés állhatatosságra

, végül e követelmények alkalmazás

i képessége a konkrét, egyes esetben, az egyedi szituációban, egyedi konfliktusban."

1A makacsság pl. lehet jellemvonás, ám ennek megitó-