Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

szorít sohasem az idő a folyamat Igazi tartalma, hanem a kifejezendő mondanivaló; a mű közlésének rögzített egymásutánisága alkotja a folyamatot. Ea ez nem igy lenne, valójában csak hármasegységet, illetőleg az idő egységéi tökéletesen megvalósító drámák lennének a "természetesek". A mondanivaló, a közlés teljessége a világnak az Íróban kialakult képével, szemléletével és az erről való véleményével egyenlő. - Ezeknek rögzített egymásutánisága a drámán belül haladó folyamat. Az események és azon idő között, amelyben /vagy amely által/ lezajlanak reflexiós viszony van. A túlsúlyos mozzanat a valóságban voltaképp az idő, noha olyan idő, amelynek jelentést ópp a benne lezajló események adnak. A drámán belül a túlsúlyos mozzanat a cselekmény ós annak jelentése, mert a folyamatot ennek szekvenciája és nem az 1dő folyamata adja. Ha a túlsúlyos mozzanat itt is az 1dő lenne mint a valóságban, mindig szükség lenne jelentés nélküli egységekre, "üres" cselekmónymozzanatokra is, hogy az időnek, mint a folyamat alapjót adó tényezőnek a töretlenségót érzékeljük. A szituációból kibomló cselekmény "töréséről", "logikátlanságáról" nem akkor szoktunk beszélni, ha pusztán az idő szakad meg, hanem ha a széles értelmű mondanivaló, a közlés bicsaklik meg. Ha csak az idő szakad meg, soha sincs törés a drámai folyamatban. Az életben az idő sohasem törhet meg, sohasem szünetelhet, mint pl. egy dráma kát jelenete között. Ilyenfajta törésről csak egy egyed életében lehet szó, de ez egyenlő a halálával. X Ezek az okok világítanak rá arra is, hogy a drámai alakok életének időtartamát is a szituáció jelöli ki.