Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

szorosabban, közvetlenebbül tartalmaznak jelentést. A cselekmény tartalma ugy függ össze az idővel, bogy a drámán belül ábrázolt időben nincs helye azoknak a mozzanatoknak, amelyek nem a szituációból erednek. A szituáció része viszont csak az lehet, aminek határozottabb, közvetlenebb jelentése van az irói közlést tekintve. Ahol »a szituációnak olyan része válik gyakorlativó, amely nem hordoz közvetlenebb jelentést, ott a drámai idő halad ugyan, de "üresen". A szituáció, a cselekmény, valamint az idő egy ujabb ontológiai jellemzője pedig az, hogy a cselekmény annyi ideig tarthat, ameddig a szituációba zárt potenciák manifeszttó nem vóltoznak. A drámai caelekménynek tehát más ontológiai jellemzői vannak, mint a valóság eseménysorainak. Azokban lehetnek ugyan súlyosabb és lényegtelenebb szakaszok - akár az egyén, akár a társadalom szempont jóból -, de teljesen "üresek" sohasem. Ennek az az oka, hogy - akár az ember, akár a társadalom - minden pillanatban él, létezik, ami a valóságban már eleve jelentésteli. Viszont sem a drámai cselekmény, sem a drámai alakok semmiféle jelentést nem hordoznak azáltal, ha csak vannak, ha csak élnek. Létük egyszerűen elképzelhetetlen jelentés nélkül - ezért sohasem elegendő, hogy "csak" élnek. Ez nem jelenti azt, hogy a dráma minden pillanatának nagyon súlyos jelentést kell tartalmaznia. Ám az ólét oly gyakori pillanatait, amikor valaki csak természeti létrótegót tekintve ól, amikor a társadalmi léttel való vonatkozásai Oppen nincsenek vagy éppen "üresek" - egy dráma sohasem jelenítheti meg. Az idő a valóságos életben éppen ezek miatt mindig teljesen és maradéktalanul folyamat; még akkor is, ha az adott ember e folyamat egységeit nem mint egyenlő tempójú folyamat-egységeket érzékeli. Egy drámában vi-