Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

zetére sem jellemző, mert az életben a módosulás lehetősége mindig ott van. A drámaiságnak a társadalmi létréteg törvényeinek szükségszerűségét, a történelmi-társadalmi lényeget kell ábrázolnia. Egy dráma csak akkor idézhet fel - ebből a szempontból - kivételes történetet, ha épp a kivétellel tudja a társadalmi lényeget megmutatni. Egy drámai alaknak nincs lehetősége önálló akaratból fakadó alternativ döntésre. Mégis, csak a rossz drámákban tűnik fel, hogy az alakok "bábfigurák", hogy az iró mozgatja őket. Ha a drámai alak döntése nem saját akaratából fakad, akkor nem a döntés önállósága, valódiaága, hanem valami más kényszeríti az olvasót, hogy mégis valódi, önálló döntésnek minősítse. Ez a más a valóságismeret. A növekedés során mindenkibe beépül az a képesség, tulajdonság, hogy bizonyos élet jelenségeket bizonyos körülmények között "természetesnek", valódinak tekint. Akkor "természetes" és valódi egy alternativ döntés, ha az életfolyamatok a természeti és a társadalmi létrétegek törvényeinek megfelelően, azokból természetesen fakadva folynak és haladnak. Ha az életfolyamatok nem követik e két létréteg törvényeit, a folyamatokban gyakran tapasztalthoz, a szokásoshoz viszonyítva másság támad. Az az életfolyamat, amelyet hazugságnak nevezünk, nem halad sem a természeti, sem a társadalmi lét törvényeinek megfelelően. /L. pl. a hazugságmérő gépek./ Ha az életfolyamatok menetében nem látunk a szokásostól eltérő másságot, zavart stb., természetesnek nevezzük és vesszük. Számunkra ennek a fordítottja a fontos: azokra az életfolyamatokra, amelyek a szokásostól eltérően zajlanak le felfigyelünk, éppen másságuk miatt, mig a természetes lefolyásuakra nem. Egy alternativ döntés "természetes" lefolyásához az is hozzátartozik, hogy viszony-