Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

sen nyilvánvaló, hogy minden cselekvésnek a másik ember számára értelme és jelentése csak az ember társadalmi létrétegében van.^° Ebből következik, hogy a cselekvő sem csak természeti létrőtegeivel vesz részt a cselekvésben. Ha értelmet, jelentést akar cselekvéséinek adni, azt a saját magában élő társadalmi létrétegből eredeztetheti. A drámai alakok cselekvésőt a társadalmi létrétegben realizáljuk és értékeljük. Erre az ad lehetőséget, hogy a valóságban a társadalmi létrőtegen belül megjelenő aktivitásokat cselekvésnek, noha különböző fajtájú és jellegű cselekvésnek nevezzük. Ezek a valóságban is a társadalmi létrétegen kapják meg jelentésüket és értelmüket, s nem az ember természeti létrétegén. Ha valóságosnak képzeljük el Jagónak azt a cselekvését, amikor Brabantio háza előtt kiabálni kezd, a valóságban sem az lenne a szamunkra a fontos, hogy milyen ideg-fiziológiai stb. folyamatok játszódnak le benne, hanem az a motívum ós cél, amely a társadalmi létrétegből ered és ott is jelenik meg. Teljesen egyértelmű azonban, hogy nincs olyan drámai alak, akinek egyetlen cselekvés Önmagában lenne jelentősteli. Ha Jago zajt üt Brabantio háza előtt, olyan cselekvést /cselekvéssort/ hajt végre, amelynek önmagában nincs jelentése.. Amikor a velencei tanács aggódik Ciprus jövőjéért, az aggódás önmagában nem jelent semmit. Annak ellenére igy van ez, hogy a felsoroltak végül mind a társadalmi létrótegben jelennek meg. A tanács cselekvéssorozata éppúgy, mint Jago zajongása csak az Othellóhoz fűződő aspektusával kap jelentést. Ugyanígy: Rodrigo jelenléte, motívumaiból és céljából fakadó cselekvései nem önmagukban értékelhetők. Motivumai ós colja között Othello tudatosan nem szerepel, cselekvései