Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)
A drámami műben felidézett világ ontológiai rétegei
nak azon részei is hozzátartoznak, amelyeket objektummá tett;, vagy amelyek a mü megalkotásában résztvesznek - az előzőekben elemzett ontológiai rétegek után kapnak létezést. /Itt ismét utalnunk kell arra, hogy az ontológiai genezis fázisai nem azonosak, nem egyenlők az alkotáslélektanéval, vagy egy mü megalkotásának gyakorlati fázisaival./ Mivel itt a valóság részei mér átalakított módon jelennek meg, itt és ekkor kapnak létezést azok a rétegek, amelyek a primer valóság létrétegeit felidézik. S mivel a valóságrészek ekkor és ebben a rétegben idéződnek fel, ezért az előző rétegek törvényszerűségeivel, a rétegekre jellemző vonásokkal, képződményekkel teljesen átitatva, áthatva idéződnek fel. Ugyanekkor ezzel a réteggel lényegesen közelebb kerülünk a mü megjelenési formájához és egyediségéhez. Az egyediség itt még nem a sajátos egyszeri, közvetlen megjelenésmódot jelenti. Minden drámai műnek vannak ui. alakjai, van cselekménye, megtalálható benne a tér- és idődimenzió, még akkor is, ha ezek mindegyike egészen különböző módon kapcsolódhat egymással és az eddig tárgyalt lét jellemzőkkel. /Ami viszont a Hamlet speciális megjelenési módja, az csak a Hamlet é./ Egészen egyértelmű, hogy a drámai mü ontológiai rétegei és a felidézett világ ontológiai rétegei filozófiailag alapvetően különbözőek. Az eddig elemzett törvényszerűségek egy műalkotásban, egy drámában valóságosan vannak jelen. A műalkotáson, a drámai műalkotáson kivül a társadalmi létben nincs egyetlen olyan létező sem, aminek a létét az eddig elemzett ontológiai rétegek épitenék föl. Ha ezek nem lennének olyan rétegek, amelyek semmiféle más létezőben nem találhatók meg, akkor a műalkotás—lét nem lenne külön, minden mástól különböző lét. Ugyanakkor: egyáltalán nem lenne lét a müalkotás-lét,
