Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Bevezetés

Munkánk előző részeiben azokat a törvényszerűségeket vizsgáltuk, amelyek minden műalkotásnak mint műalkotásnak - s nem mint kőnek, papírnak, vászonnak stb. - a létezést egyáltalán megadják; majd azokat, amelyek a drámának mint az irodalmon belül az egyik speciális létezőnek a léttörvényeit jelentik. Mindezek a törvényszerűségek a művészi objektum-szubjektum viszonyban jelennek meg, lépnek működésbe, hogy a műalkotást, a drámai műalkotást létezésbe hozzák. Az objektum-szubjektum viszonyban a művész egész személyisége mint a műalkotásban létezésbe hozandó tényező van jelen. így a drámai műalkotás ontológiai genezise az objektum-szubjektum viszonyban indul el és ott is valósul meg, a művész müvet létrehozó tárgyi-érzéki, gyakorlati tevékenysége folytán. Az alábbi fejezet az ontológiai genezisnek azt a fázisát tárgyalja, amikor az ábrázolt valóság rétegei kerülnek létezésbe mint egy drámában megjelenő felidézett világ ontológiai rétegei. A valóság ontológiai rétegei és a drámában ábrázolt, felidézett valóság ontológiai rétegei szükségképpen azonosak is, mások is, amit a törvényszerűségek különbözősége eredményez. X Sem az egész munka, sem ez a fejezet nem jöhetett volna létre Lukács György hatalmas életmüve, s különösen A társadalmi lét ontológiája c, valóban korszakalkotó müve nélkül. Számomra - mint, gondolom, sokunk számára - Lukács György müveinek összessége nemcsak kikerülhetetlen forrás, nemcsak alap és útmutató, hanem "ember egészünk" formálója is. A köszönet mindezekért még akkor is kevés lenne, ha mód lenne rá. Ami szemé—