Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Bízó Gyula: Kedves Elvtársak, kedves Barátaim! Azt gondolom, hogy tulajdonképpen formalitás az ér. zárszavam, ennek megfelelően rendkivül rövid is leszek. Konferenciánk következtetéseit összefoglalni aligha tudnám jobban, mint azt K.Ny. Sztrojeva megtette. Amikor az Intézet részéről és a magam részéről is nagyon melegen köszönöm a közreműködést, a Jelenlétet és az itt elhangzott és rögzített felszólalásokat, két gondolattal fejezném be ezt a konferenciát. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a mai világunkban egyetlen specializált szak vagy tudományág sem képes a maga kérdéseit, problémáit megoldani, még csak megközelítően sem. Mi nagyon bátortalan, de mindenesetbe reális első lépést tettünk afelé, hogy a szinházelmélet művelői és gyakorló művészéi néhány órát együtt töltsenek. Nem hiszem, hogy ennek értelmét, jelentőségét részleteznem kell. Ugy érzem, hogy ez az összeállítás, az összejövetelnek ez a jellege sikeres volt. Sokan, és sokat gondolkoztak azon, hogy tulajdonképpen mi különbözteti meg a művészt a kontártól. Nos, miért Csehovról beszéltünk itt két napon át, miért nem Kotzebue-ról? Én azt gondolom, ez nem véletlen. Lehet, hogy tévedek, de én úgy hiszem, hogy a művész, a talentum, az képes olyan tükröt tartani, amelyik minden idő minden emberének a saját maga gondjait, bajait, örömeit, kinjait, problémáit mutatja. Voltak, és lesznek is különféle Csehov-iniserpretációk. De kevés kivételtől eltekintve én aztgondolom, valamennyiben Csehov volt jelen, és lesz jelen. Mondjam, hogy egy hallatlanul izgalmas, érdekes, de nehéz, átmeneti korban élünk? Kit vallasson a színházművészet, ha nem a legnagyobbakat? Ezért.úgy gondolom: helyesen választottuk Csehovot témának. Köszönöm mindannyiuknak a részvéxelt.