Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Tennessee Williams különösen, de a modern amerikai dráma, nagyon sokat tanult Csehovtól. Nem pedig forditva. Nem Csehov tanult a modern amerikai drámától és Tennessee Williamstől. És Horvai Három nővérének befejezésekor mégis három Blance Dubois lejtett őrült körtáncot a Vágy villaracsából. Erről kevés szó esett a kritikákban, mert a falevelek látványosabb vitatémát nyújtottak. Csehov akkor, amikor minden drámája végén ép, élő, egészséges és minden tekintetben potenciális embereket hagy a lassú pusztulásra, sokkal kegyetlenebb - tehát a "kegyetlen szinház" ideáljához sokkal közelebb van-, mint a Tennessee Williams-i dráma, amely abban a kegyelemben részesiti a hőseit, hogy Önkívületi állapotban, elszakadva a kegyetlen valóságtól az elmegyógyintézet "oltalma" alá kerülnek. A Három nővérnek igy is nagyon sok értéke volt. A már emiitett rendkívül gazdag és szines aranzsálás mellett a nagyon szép és nagyon poétikus díszlet - Borovszki munkája - és a kapcsolatok bizonyos pontokon nagyon szép és nagyon gazdag kibontása és sok jó szinészi alakitás dicséri az előadást. A Cseresnyéskert egyfelől már teljes szürrealista, másfelől dehumanizált. Egyetlen lelki vagy testi sérülés nélküli szereplője sincs az előadásnak. A szcenikai szürrealizmus pedig keresett. Az első felvonásban - az alsó szint kert, a felső szoba - bejön a kertbe Ljubov Andre je vna és azt mondja, "drága szobácskám! " . Mondja a kertben, majd a második felvonásban a kirándulás az ebédlőasztalon történik. A hulló falevelek logikája a Három nővérben még követhető, ezeknek a bukfenceknek az útja már nem. Azért időztem el Horvai három rendezésénél, mert úgy gondolom, hogy ez a három rendezés volt az utóbbi öt-hat évben a magyarországi Csehov előadásokra a legjellemzőbb, bár hasonló gondolatokat tudnék elmondani néhány vidéki