Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Csak később került sor Csehov elbeszéléseinek, novelláinak raegfilmesitésére. Csehov szinraüvei csak a legutóbbi évtizedben törtek utat maguknak a filmművészet felé. És Szamszonov kísérlete - a Három nővér megfilmesítése - éppolyan bukással végződött, mint annak-idején Csehov Sirályának a bemutatója. Vagy arról van szó, hogy a filmrendező még nem elég felnőtt ahhoz, hogy megbirkózzon a csehovi művészet rendkivül bonyolult szövegével, vagy pedig ellenkezőleg: a megfilmesítésben van egy vagy több olyan mozzanat, amely az egész sikerét tulajdonképpen lerontja. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a televiziós feldolgozásoknál is. 19ol - a Ht.rom nővér bemutatásának éve. A Sztanyiszlavszkij rendezte előadásnak óriási sikere volt. A kórtársak egy része még magasabbra értékelte, mint a Cseresnyéskert valóban ünnepi menethez hasonló sorozatos bemutatóját. Az általános dicséret hangjai közé betört egy recenzens szarkasztikus hangja. A recenzens Sztanyisziijt következetlenséggel vádolta, és azt javasolta a rendezőnek, hogy tegye meg az utat végig, ne álljon meg félúton. Ugy kellett volna berendezni a szinpadot - igy szólt az ironikus javaslat -, hogy egy kétemeletes ház legyen rajta. A ház felső emeletén a három nővér, és alul pedig Csebutikin helyezkedik el. Az előadáson a nézőközönséget kis. csoportokra osztva a szinpadra kellett volna hoznia, mint akik a lakást ki akarják venni. És őket egy értelmiségi házmester vezette volna, aki rövid jellemzésben mintegy bemutatja a darab szereplőit. Hogy teljes legyen a kép, ezt a házat a nézőknek a nap mindhárom szakaszában meg kellett volna látogatniuk. Reggel is, délben is, este is. És egy alkalommal éjjel is, amikor egy nem mesterségesen létrehozott, hanem