Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

mással is kapcsolatba kerül, közeledik. Gondolkodjunk el egy érdekes jelenségen. Minél inkább távolodik tőlünk Csehov kora - amely nem értette meg teljes egészében Csehovot -, annál inkább közeledik hozzánk és ez a közeledés különösen intenziwé vált az utóbbi évek során. Amint a XX. század utolsó negyedébe lépünk és feltűnnek, előttünk a XXI. század körvonalai is, az emberiség e történelmi pillanatban szinte arra kényszerül, hogy újragondolja múltjának tapasztalatait, szellemi örökségét. Ebben a vonatkozásban Csehov különösen fontos számunkra és az emberiség számára, éppen az egyetemes emberi szellemi tapasztalat újragondolása szempontjából. Hogy töprengve végiggondoljuk: mivel gazdagította önmagát az ember, mi iránt kell, hogy érezzen és érez felelősséget az egyén önmaga és a társadalom előtt. És ezzel kapcsolatban mindenekelőtt . kultúra sorsára kell gondolnunk és arra, hogy a mi, szocialista kultúránk milyen kultúrát védelmez, szemben a polgári burzsoá, antihumánus kultúrával, amely az egyént mintegy az emberi kommunikáció keretein túlra szorítja. Megszoktuk, hogy Csehovban azt a művészt látjuk, akinek a hősei egymástól elidegenedtek és az elidegenedettség állapotában már képtelenek az egymás közti kommunikációra, és nem mindig fordítunk elég figyelmet egy másik - szinte láthatatlan - folyamatra. Nevezetesen arra, hogy a csehovi világban és annak rendszerében az egyes hősök között, a befogadó és a csehovi hősök között nagyon is erős mágneses vonzás keletkezik. A Csehovhoz való közeledés és Csehov megközelítésének a Szovjetunióban két nagy korszaka, etapja alakult ki, két hagyomány-vonul

ata. Az egyik Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko életével és tevékenységével kapcsolatos. Az ő tradíciójuk, ez a mélyen költői humanista tradició mind a Szovjetunióban, mind pedig a világ bármely országában, a világ minden szinháza számára