Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Az 1923 szeptemberében bemutatott Ivanowal csak mélyült a hatás. Most már a Vigszinház együttese is gyakorlott volt az akkoriban teljesen hitelesnek minősített előadási stílusban. Egy riporter, aki résztvett a próbákon, érdemesnek tartotta feljegyezni a rendező Jób Dániel legjellemzőbb mondatát: "Kezdjük elölről. Csak még egy gondolatnyival őszintébben." Az eredményt pedig igy összegeztékr "főerőssége az együttes, az összjáték... ebben az előadásban a rendező ugyanolyan magasságokban és mélységekben jár, mint amilyenekben a szerző." Pedig éppen a hitelességgel volt tényszerint is baj. Mint azt meg Is Írták, "valamely érthetetlen okból" archaizálták a darabot és "visszadobták" a 19. század elejére;, s igy - legalábbis az öltöztetésben inkább Gogolra emlékeztetett, mint "a századvég dekadens modernjeire", A produkció megbecsülését mutatta, hogy a Szinházi Életben a négy legnevesebb kritikus /Sebestyén Károly, Kosztolányi Dezső, Relie Pál és Schöpflin Aladár/ négy külön szerepelemzést irt a négy főszereplőről. A terjedő népszerűségre vallott az Is, hogy egy hét múlva már paródia jelent meg a lapban az Ivanov stílusában, politikai felhangoktól sem mentesen. A sorozatot zárta és betetőzte az 1924-es Cseresnyéskert-előadás. Ekkorra kialakult egy olyan CsehoWkép, amely részben továbberősitette a "drámaiatlan dráma - de tiszta költészet" felfogást, másrészt "lírai naturalizmusként" határozta meg Csehov alkotói módszerét, mindvégig hangsúlyozva, hogy az iró nem tartja be a műfaji előírásokat, hanem "az életet" ábrázolja. A társadalmi mondanivaló felismerése azonban egyelőre még váratott magára , vagy nem jelenhetett meg nyomtatásban. Ennek az első ismerkedésnek az utóhangja volt a Nemzeti Szinház Kamaraszínházában Hevesi Sándor Sirály-rende-